"30 fokos szögben állt a karom" - még a szezonban visszatérhet a súlyosan megsérült válogatott védő

Decemberi súlyos sérülése után már májusban visszatérhet a Haladásba Bosnjak Predrag, aki a műtétről és fájdalmairól is beszélt.
Csakfoci Admin 2019. március 28., csütörtök 22:51
Decemberi súlyos sérülése után már májusban visszatérhet a Haladásba Bosnjak Predrag, aki a műtétről és fájdalmairól is beszélt.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. március 28., csütörtök 22:51

Tavaly december 8-án, az MTK Budapest otthonában lejátszott bajnokin szenvedett súlyos sérülést a Szombathelyi Haladás egyszeres magyar válogatott hátvédje, Bosnjak Predrag. A magyar-szerb futballistát februárban Újvidéken műtötték, azóta pedig rehabilitációjára koncentrál. A haladas.hu beszámolója szerint múlt csütörtökön érkezett vissza Szombathelyre.

- A műtét utáni első héten semmit sem csinálhattam a bal karommal, persze nem is igen tudtam volna, mert nagy fájdalmaim voltak, amit csak erős fájdalomcsillapítóval tudtam elviselni - mondta a Bosnjak a vasi klub honlapjának.

Az azt követő időszak sem volt kellemes, mert amellett, hogy rögzítőkötéssel felkötötték a vállam, még egy kispárnát is be kellett tenni a könyököm és a testem közé, így 30 fokos szögben állt a karom. Erre azért volt szükség, nehogy megfeszüljön a vállszalagom. A kényelmetlen testhelyzet miatt öt héten keresztül csak a fotelban tudtam aludni.

A csapatkapitány bízik benne, hogy még ebben az idényben visszatérhet a pályára.

- Hetente kétszer jártam Újvidékre kitisztítani a sebet, a karommal sok mindent nem tudtam kezdeni, leginkább csak pihentettem. Ahogy levették a rögzítőkötést, másnap már jöttem vissza Szombathelyre. Azóta heti három alkalommal gyógytornára járok, de terveim szerint hamarosan ötre emelem az adagot - úgy érzem, jót tesz a foglalkozás és még többre van szükségem. Emellett Lukács Tihamér erőnléti edző irányításával készülök, guggolásokat végzek, biciklizek és hasonló gyakorlatokat csinálok.

Ha minden jól megy, két hét múlva elkezdhetek futni, aztán a labdás gyakorlatokba is beszállhatok. Terveim szerint még ebben a bajnokságban pályára léphetek, remélem, május elején már játékra jelentkezek.

Olvastad már?
Közlemény: Ezt mondja a Haladás a tartozásokról
A Haladás a hivatalos honlapján reagált a csapatot érintő pénzügyi problémákra. A klub rövid közleményét tartalmi változtatás nélkül közöljük.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz