“Megnézem, hogy áll az utánpótlás, mire van még szükség és lehetőség. Fontosnak tartom, hogy a klub törődjön a fiatalokkal és minél több játékost neveljen ki a magyar labdarúgásnak. A ’86-os ezüstérmes csapatban huszonkét játékosból húsz saját nevelésű volt” – idézte a klub weboldala a 81. születésnapját múlt vasárnap ünneplő pécsi mesteredzőt.

Garami vezetésével élte sikerkorszakát a PMFC jogelődje: az 1985/86-os idényben ezüstéremig vezette a mecsekaljaiakat, irányításával 1990-ben a piros-feketék elhódították a Magyar Népköztársaság Kupát (MNK), 1991-ben pedig bajnoki bronzéremhez segítette a csapatot.

Ezt követően ült az Újpest, az MTK, a Győri ETO és a Ferencváros kispadján, összesen magyar csúcsnak számító 797 meccset tudhat magáénak az élvonalban. 1987-ben öt mérkőzésen szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat, mérlege két győzelem, egy döntetlen és két vereség. Tavaly nyolcvanadik születésnapján adták át a róla elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett. (MTI)