Alig egy évet dolgozott a Szpari társügyvezetőjeként Dr. Róka Géza.
A másodosztályú Nyíregyháza Spartacus a hivatalos oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a klub Dr. Róka Géza társügyvezetővel.
A szakember korábban az MLSZ-nél is dolgozott, 2010-ben főtitkár is volt, valamint a Debreceni VSC-nél is megfordult klubigazgatóként és cégvezetőként is, míg a Szparinál 2021. nyarától dolgozott társügyvezetőként Kozák Attila mellett.
Olvastad már?
Szalai Ádám kipihente a válogatott meccseket, pedig nem akarta
A magyar válogatott támadót a kezdőcsapatba jelölték, ám a bemelegítés során megsérült, ezért nem léphetett pályára vasárnap.
Elolvasom
Átigazolások
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)
Ex-Fradi
Keane végre a PL-ben?
A Ferencváros korábbi trénere, Robbie Keane lehet a Crystal Palace egyik kiszemeltje, amennyiben a londoni klub meneszti Pierre Sage-ot.