Felkészülés: EL-indulót vert meg a Csákvár, az NB III-as csapat nagyon közel állt a bravúrhoz a Loki ellen - eredmények

Szerdán felkészülési mérkőzésen az NB II-ben szereplő Csákvár legyőzte az EL-ben induló Topolya csapatát, a Loki egygólos győzelmet aratott az NB III-as Tiszaújváros ellen, míg a Haladás és a Gyirmót gálázott. Eredmények.
Csakfoci Admin 2020. július 15., szerda 21:31
Szerdán felkészülési mérkőzésen az NB II-ben szereplő Csákvár legyőzte az EL-ben induló Topolya csapatát, a Loki egygólos győzelmet aratott az NB III-as Tiszaújváros ellen, míg a Haladás és a Gyirmót gálázott. Eredmények.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 15., szerda 21:31

A Csákvár az első félidőben több komoly gólszerzési lehetőséget is kidolgozott az Európa Ligában induló Topolya ellen. Gól nélküli első félidőt követően a vendégek egy véleményes tizenegyesből vették be Markek kapuját (0-1).

A játékrész derekán a rendkívül agilisen játszó Nándori labdaszerzése után még kimaradt a ziccer, ám a kapufáról kipattanó labdát Sejben már nem hibázta el (1-1). Nem sokkal később Madarász találatával átvette a vezetést a Csákvár. Több gól nem született, így maradt a 2-1-es hazai győzelem.

Felkészülési mérkőzés, Felcsút

Csákvár (NB II)-Topolca (szerb I. osztály) 2-1 (Lukic 53. - büntetőből, ill. Sejben 62., Madarász 72.)

Csákvár: Markek - Mészáros D., Albert I., Papp M., Koch (László, 46.) - Mim, Kocsis B. (Posztobányi, 46.), Madarász - Baracskai )Nándori, 27.), Daru (Gambayar, 46.), Sejben

Topolya: Zolbic (Bursac, 46.) - Varga B. (Pantovic, 70.), Antinic (Krsmanovic, 62.), Skopyak (Balaz, 46.), Grabez - Banjac, Tumbasevic (Kudric, 70.) - Babic (Sontrac, 46.), Dostonic (Szilágyi, 46.), Djuronjic - Lukic

Az élvonaltól 27 év után DVSC az NB III Keleti csoportjában szereplő Tiszaújváros otthonában játszott felkészülési mérkőzést szerda délután.

A várakozásoknak megfelelően a debreceniek járatták többet a labdát, az első lehetőség mégis a Tiszaújváros nevéhez fűződött: Kristófi és Vámos kényszerítőjét követően előbbi tévesztette el kevéssel a jobb alsó sarkot. A túloldalon elsősorban Bódi és Ferenczi sarokrúgásai hordoztak magukban veszélyt, utóbbi beadását követően Szécsi csupán centiket tévesztett. A tiszaújvárosiak kapusa negyedóra elteltével kétszer is bravúrral hárított: előbb Kusnyír közeli próbálkozásánál zárta a szöget, majd Szécsi életerős lövését tornázta ki a léc alól a hazai kapus. A hazaiak az ellentámadásokra alapoztak, elsősorban a jobb oldalon voltak aktívak. A túloldalon Bódi lövése Tóth kezéről a tiszaújvárosi kapuba pattant, de egy lesen álló debreceni játékos mozgása zavarta a hálóőrt, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot - tudósított a haon.hu.

A szünet után húsz percet kellett várni a játékrész első kaput eltaláló kísérletére, Burics távoli lövését magabiztosan fogta Hrabina. Tíz perccel a vége előtt ráadásul kis híján a házigazda szerezte meg a vezetést - Kristófi védőjéről lefordulva közelről tüzelhetett, ám Hrabina Alex leért a jobb alsó sarokba tartó lövésre. A hajrára érkezve a Loki nem adta fel - Szabó Bence lövése egy tiszaújvárosi védő lábáról épp Pintér elé került, aki tizennégy méterről kilőtte a bal felső sarkot.

Felkészülési mérkőzés, Tiszaújváros

Tiszaújváros (NB III)-DVSC (NB II) 0-1 (Pintér Á. 85.)

DVSC, 1. félidő: Nagy S. - Kusnyír, Bényei B., Kinyik, Ferenczi - Bévárdi, Baráth, Bódi, Varga K. - Szécsi, Bárány

DVSC, 2. félidő: Hrabina - Kundrák, Lakatos B., Szatmári, Pávkovics - Szabó B., Pintér Á., Bényei Á., Bereczki - Kerekes, Kóródi

Tiszaújváros: Tóth Cs. (Herceg) - Márton (Burics 46.), Lippai, Vincze, Lőrincz - Vámos (Tóth M., 46.), Gelsi (Kulcsár 46.), Vitelki (Pap 46.) - Kristófi, Benke (Bussy 46.), Csernák (Bene 46.)

A BFC Siófok hazai pályán fogadta a Gyirmótot felkészülési mérkőzésen. A gyirmótiak a 15. percben szerezték meg a vezetést - Király jött előre a támadással, majd bal oldali beadásába fejelt bele középen Kiss, amire Nagy Patrik csapott le és 6 méterről kíméletlenül lőtt a kapu bal felső sarkába. Az első félidő lefújása előtt még Vogyicska lövése ment el a kapu előtt, majd Horváth távoli szabadrúgását védte könnyedén Rusák - tudósított a gyirmotfc.hu.

Fordulás után tizenegy perc alatt három gólt is szerzett a Gyirmót: előbb a 49. percben Herjeczki lépett ki az ellenfél védői között, majd jobbal a bal alsó sarokba gurított (0-2). Az 52. percben Király beadása után Varga a védőjét megelőzve a bal alsó sarokba passzolt (0-3). A 60. percben Nagy büntetőjével már háromgólos volt a Gyirmót előnye (0-4). Nyolc perccel később Nagy jobb oldali szöglete után Varga fejelt Mayer elé, aki higgadtan a kapu bal alsó sarkába gurított. Az eredmény nem változott, a Gyirmót 5-0-ra nyert a Siófok vendégeként.

Felkészülési mérkőzés, Siófoki Bányász Edzőcentrum

BFC Siófok (NB II)-Gyirmót (NB II) 0-5  (Nagy P. 15., 60. - büntetőből, Herjeczki 49., Varga 52., Mayer 68.)

BFC Siófok: Hutvágner - Lapos, Izing, Jagodics, Kiss B., Tajthy, Medgyes, Nikházi, Balogh B., Horváth P., Tömösvári

Gyirmót: Rusák - Major, Hudák, Széles, Király Á. - Nagy P., Vogyicska, Hajdú - Herjeczki, Varga B., Heffler

A Haladás vezetőedzője, Mátyus János több kulcsemberét is pihentette NB III-as ellenfele elleni mérkőzésen. Kállai, Schuszter és Farkas pedig sérülés miatt hiányzott. A második percben megszerezte a vezetést a Haladás: Kiss Bence bal oldali szögletét Devecseri továbbfejelte, a hosszún érkező Mocsi pedig a bal sarokba lőtt (1-0). Verpecznek is akadt dolga, egy vendégpróbálkozást hárított nagy bravúrral. A 17. percben Tóth Dávid jobb oldali beadását Medgyes értékesítette (2-0). Két perc múlva Tóth Dávid adott be ismét, Medgyes pedig a kapu közepébe lőtte (3-0). Lendületben maradt a vasi együttes, egy perc múlva Doktorics cselezte át magát a védőkön, majd közeli lövését Ficsór hárította. Egykapuztak a szombathelyiek, a játék a vendégek térfelén folyt, a vasiak a széleken rendre a védők mögé kerültek, több veszélyes támadást is vezettek. Öt perccel a félidő lefújása előtt Doktorics ugrott ki, majd a jobb sarok mellé gurított - írja a haladas.hu.

Szünet után a 47. percben a csereként beállt Simon András lépett ki középen egyedül, majd 14 méterről a kapu közepébe helyezett (4-0). A szombathelyiek nem lassítottak, egyre-másra vezették támadásaikat, a vendégek erejéből csak a védekezésre futotta. A hajrára kicsit leült a meccs, ettől függetlenül a hazaiak további gólokat is szerezhettek volna - hajrában két nagy helyzetet is kidolgoztak.

A Haladás különösen az első félidőben futballozott lendületesen és gólratörően, biztosan, olykor szép játékkal nyert.

Felkészülési mérkőzés, Szombathely

Haladás (NB II)-Ménfőcsanak (NB III) 4-0 (Mocsi 2., Medgyes 17., 19., Simon A. 47.)

Haladás: Verpecz – Schimmer (Csilus, 46.), Mocsi, Devecseri – Tóth D., Szekér, Holdampf, Kiss B., Bosnjak – Doktorics (Tóth B., 46.), Medgyes (Simon A., 46.)

Ménfőcsanak: Ficsór – Veres, Kelemen, Szalai, Kerékgyártó – Androsch, Serfőző, Kószás, Szilvágyi – Csonka, Vayer

További végeredmények

Vác (NB III)-Budaörs 0-2 (Pethő 7., Zsidai 86.)

Szolnoki MÁV (NB II) -Szeged (NB II) 1-3 (Deák 67., ill. Dobos 8., Grumic 25., 67.)

Ajka (NB II) -Pápa (NB III) 5-1 (Csizmadia 19., Zamostny 27., Zsolnai 48., Preisinger 53., Nagy 74., ill. Skriba 7.)

Soroksár (NB II) -ETO FC Győr (NB II) 1-0 (Gárdos 86.)

Kozármisleny (NB III) -Majosi (NB III) 5-0 (Szabó 13., Kirchner K. 16., Juhász 28., Virág 41., Márkvárt P. 51.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz