Mint arról debreceni lapinformációkra hivatkozva beszámoltunk, Debrecenből távoztak az akadémiáról a portugál szakemberek, köztük Luis Castro szakmai igazgató is. A civishir.hu szerint azonban ez még csak a kezdet, a lap szerint “valószínűleg arra sem kell már sokat várni, hogy a portugál vonal véget érjen az NB I-es csapatnál is, úgy tudják, Leonel Pontes és segítői sem sokáig maradnak már a DVSC-nél”.

Leonel Pontes sorsa többször is téma volt már Debrecenben, magunk is írtunk arról, hogy a jelentős végkielégítés volt az egyik akadályozó tényező abban, hogy a szezon közben megváljanak tőle. A DVSC-nek ugyanis jelentős összeget kellett volna kifizetni neki és a stábjának az idő előtti távozás miatt. Az összeg nem volt ismert, felmerült 200 milliót is meghaladó nagyságrend, de a klub ezt úgy pontosította, hogy ennél jelentősen kevesebb pénzt kellett volna kifizetni végkielégítésként.

Úgy tudjuk azonban, hogy a portugál mester szerződésének van egy másik lényeges pontja is. Értesüléseink szerint úgy szerződtek vele, hogy amennyiben a csapat a szezon végén nem végez nemzetközi porondot érő helyen, akkor onnantól kezdve gyakorlatilag következmények nélkül elköszönhet a klub a portugál szakembertől és stábjától.

A Loki ettől most nagyon messze áll, közelebb van a kieső hely, mint a kupaindulást érő harmadik (esetleg negyedik hely – a kupagyőztes függvényében ez is érhet nemzetközi szereplést), így egyre biztosabbnak tűnik, hogy nyáron nem az anyagiak döntenek majd arról, Pontes marad-e vagy sem, hanem az, hogy a folytatásban látják-e vele a reményt arra, hogy a következő idény jobban sikerüljön az irányításával.