MTI/Czeglédi Zsolt

Nagy bejelentés a DVSC-nél: Távozik Szima Gábor, a város veszi át a klubot - hivatalos

Közel százszázalékos tulajdonrésze lesz Debrecen városának a DVSC-ben, míg Tőzsér Dániel sportigazgatóként fog dolgozni a klubnál.
Nyikes Zoltán 2020. július 1., szerda 12:07
MTI/Czeglédi Zsolt
Közel százszázalékos tulajdonrésze lesz Debrecen városának a DVSC-ben, míg Tőzsér Dániel sportigazgatóként fog dolgozni a klubnál.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. július 1., szerda 12:07

Szerda délben kezdte sajtótájékoztatóját Debrecen polgármestere, Papp László, aki fontos bejelentést tett az NB I-túl búcsúzó Debreceni VSC jövőjéről. Az eseményen részt vett a Loki eddigi tulajdonosa, Szima Gábor, valamint Kósa Lajos országgyűlési képviselő is.

– Szombat óta vezető téma Magyarország illetve Debrecen sportszerető közösségében, hogy az elmúlt 15 év legsikeresebb magyar klubja, a megelőz szezon bronzérmese kiesett az NB I-ből – nyilatkozta elsőként a polgármester. – Négy napja annak, hogy átéltük ezt a rémálmot, egészen mostanáig nem szólaltam meg, de ez nem jelentette azt, hogy ne gondolkodtam volna folyamatosan azon, hogyan lehetne jobbá tenni ezt a helyzetet, hogy változtatni kell, új alapokra kell helyezni a debreceni futballt, ezáltal újra sikeressé tenni. A futball nem egyszemélyes játék, hanem csapatjáték, minden debreceni közös ügye. Egy olyan ügy, amely összekovácsolja a város közösséget, örömet szerez, értéket teremt.

– A városnak kötelessége, hogy ebben a helyzetben szerepet vállaljon a klubban, hogy újra az ország élmezőnyéhez tartozzon. A futball a debreceni sportban a legfontosabb, mi, akik itt az asztalnál ülünk, élünk-halunk a fociért. Az elmúlt 17 esztendő a DVSC legsikeresebb időszaka volt, arra törekszünk, hogy ezeket a sikereket a következő években is átéljük – mondta a sajtótájékoztatón Papp László, aki így folytatta. – A klubot működtető részvénytársaságnak két fő tulajdonosa van: a Szima-család érdekeltségbe tartozó többségi tulajdon valamivel több mint 73 százalékkal, és az önkormányzat tulajdonába tartozó valamivel több mint 25 százaléknyi részvénycsomag. El kell ismerni, hogy az elmúlt pár esztendő nem volt felhőtlen a két tulajdonos viszonyát illetően, éppen ezért hoztuk meg azt a döntést, hogy a város elsősorban az utánpótlásra koncentrál, a DLA működését biztosítottuk, Szima Gábor többségi tulajdonos pedig a DVSC profi csapatának finanszírozásával foglalkozott. Ezzel kapcsolatban jelentős változás következik be, tegnapi nap folyamán Kósa Lajos képviselővel és Szima Gáborral megállapodtunk abban, hogy elválnak útjaink, ennek következménye, hogy

a következő hetekben Debrecen városa megszerzi azt a részvénycsomagot, ami most Szima tulajdonába tartozik, ezzel közel 100 százalékos tulajdonrész kerül a városhoz.

A polgármester elmondta, hogy az új igazgatóság előreláthatólag csütörtökön állhat fel. Klubigazgatónak a korábban a DVSC női kézicsapatánál is szerepet vállaló Szabó Pétert jelölik, míg a vezetésben továbbra is számítanak Róka Gézára, aki ezidáig cégvezetőként tevékenykedett, míg szakmai igazgató a múlt héten visszavonuló Tőzsér Dániel lesz.

– Hétfőn volt két nyilatkozatom is, amiben arról beszéltem, hogy mi a cél a következő bajnokságban, hogyan kellene visszakerülnünk az élvonalba, így most biztosan sokan meglepődnek azon, hogy itt ülünk – kezdte nyilatkozatát Szima Gábor. Az történt, hogy Papp László polgármester felhívott, hogy találkozzunk, kedden délután ez meg is történt és

nagyjából 10 perces beszélgetés után eljutottunk arra a megállapodásra, amit a polgármester úr felvázolt.

Nagyon örülnék, ha Debrecen város vállalkozói rétege, az erős nagytőkével rendelkező vállalkozók beállnának a klub mögé, ez az elmúlt 19 évben sajnos nem történt meg. Ha most ennek van itt az ideje, azt nagyon üdvözölném, mert akkor tényleg lehetne egy nagyon erős DVSC-t összeállítani, amely harcban van a Ferencvárossal és a Vidivel a bajnoki címért. Most már nem lesz Szima Gábor, ha ekkor sem fognak ezek a vállalkozások beállni a klub mögé, akkor nehéz időszak vár a DVSC-re. Olyan DVSC-t adok át, ahol van egy erős csapat a kiesés ellenére, mindenkire számíthat a klubvezetés a jövőben,

a játékosok szerződéssel rendelkeznek. 300 millió plusz van a kasszában, nem kell pénzért szaladgálni.

Ott leszek minden DVSC-meccsen és anyagilag is támogatni kívánom a klubot a jövőben, habár már nem tulajdonosként.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz