Kiderült: Ekkora a Loki a költségvetése - "Az NB I-ben egy középmezőnyre elég"

Több fontos témát is érintettek a DVSC szurkolói ankétján. Kiderült, mennyiből gazdálkodik a Loki egy évben, hol maradt "lukas" a debreceni csapat, és az is, mikor változhat meg az NB I létszáma.
Dudás Gábor 2018. február 22., csütörtök 12:52
Több fontos témát is érintettek a DVSC szurkolói ankétján. Kiderült, mennyiből gazdálkodik a Loki egy évben, hol maradt "lukas" a debreceni csapat, és az is, mikor változhat meg az NB I létszáma.
Szerző: Dudás Gábor 2018. február 22., csütörtök 12:52

Szurkolói ankétot tartottak Debrecenben, ahol Herczeg András vezetőedző és Róka Géza cégvezető is válaszolt a drukkerek kérdéseire. Ebből idézünk az alábbiakban, a lokiblog.eu beszámolója alapján.

A kupavereségről és a célokról

Herczeg András vezetőedző: - Tavaly nyáron mindenki féltette a csapatot a kieséstől, de én azt mondtam, hogy nem szeretném átélni még egyszer, hogy a kiesés ellen küzdjünk. Úgy érzem, hogy a bajnokság eleje döcögősen indult, de voltak szerkezeti váltások, onnantól a csapat kellemes élményeket nyújtott a közönségnek. Örömteli, hogy érezhető volt, hogy kezdik megszeretni ezt a csapatot a szurkolók.

A csapat harmadik helyezése erőn felüli, ilyenkor a várakozások egyre fokozódnak, viszont a realitásokat nézni kell, én még mindig nézem, hogy 12 pontra vagyunk a kieső helytől, nem szabad légvárakat építeni.

Nagyon-nagyon szeretném megtartani ezt a harmadik helyet, viszont komoly riválisaink vannak, nehéz időszak elé nézünk, nem szeretném ha csalódást okoznánk, de ha ne adj Isten nem tudnánk megőrizni ezt a harmadik helyet, akkor is szeretném, ha a közönség megkedvelné ezt a csapatot, hiszen többségük helyi kötődésű, ősszel bizonyították, hogy helyén van a szívük, erre törekednek majd tavasszal is. A tegnapi mérkőzésen nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, ezt nem lehet szépíteni, egyszerűen az egész csapat gyengén teljesített. Sajnálom, mert szerettünk volna jól bemutatkozni, a felkészülési időszak jól sikerült Törökországban, az orosz és ukrán ellenfelek ellen jól játszott a csapat. A Sheriff ellen már fáradtabbak, tompábbak voltunk, és ezt láttam tegnap is a csapaton. Ettől függetlenül bízom benne, hogy minél hamarabb visszatérünk arra az útra, ami ősszel jellemezett minket.

A költségvetésről és az NB I-ről

Róka Géza ügyvezető:

A költségvetésünk annyira szorosan összefügg a szponzorokkal, hogy csak akkor van rá esély, hogy növeljük, ha jönnek befektetők. Lényegesen kicsi rá az esély. Ha feljebb tudnánk tornászni a költségvetésünket, akkor lehetne rá esélyünk, hogy szűkíteni tudjuk a szakadékot.

A bajnokság létszáma egy nagyon éles vitatéma. Úgy érzem, hogy sokkal többen vannak, akik a magasabb létszámú bajnokság mellett teszik le a voksukat, úgy érzem, hogy nem hozott pozitívumokat a szűkítés, a szövetség egyelőre még kivár, mivel nem régen vezették be, és nem akarnak túl gyorsan változtatni, pár éves időtartamban gondolkodnak. Az alapvető ok volt, hogy az ország gazdasági erejét tekintve bőven elég 12 elsőosztályú csapat. Hogy mikor szánja el magát a változtatásra az MLSZ, azt nem lehet tudni. Ha úgy is dönt, akkor is csak két év múlva lehet leghamarabb változtatni, így ha egyszer változatnak is, akkor is lesz egy átmeneti időszak. Elképzelhető, hogy visszaemelik a létszámot. A televízióval kapcsolatban, itt is nagyon sok az elégedetlenség, egyszerűen eltűnt a futball a képernyőről, azért nincs péntek-szombat-vasárnap meccs, mert egy koncentrált meccsnapot akart az MLSZ, ez szombatra esett. Hogy a TV melyik meccseket közvetíti, ez szerződésben van rögzítve. Folyik a háttérben nagyon erős lobbi tevékenység, de nem tudni, hogy ez mikor érik be.

Az MLSZ-büntetések hatása a büdzsére

Róka Géza: - Sajnos nagyon érzékeny a szövetség a rasszista bekiabálások miatt, így ezt meg tudom erősíteni. Jó lenne azt a pénzt megtartani, attól még lehet lelkesen buzdítani a csapatot. Ami a kérdés első részét illeti: jó lenne nagyobb költségvetéssel dolgozni.

Jelenleg nagyjából 1.1 milliárdos költségvetésünk van, ez jelenleg az NB I-ben egy középmezőnyre elég. Ha ezt veszem alapul, és összehasonlítom az eredményességgel, akkor azt kell mondani, hogy erőn felül teljesítettünk. Nagyon nehéz pénzt szerezni, megfelelő szponzort találni, aki jelentős összeget tud a csapatba invesztálni.

Sajnos ezek a dolgok nem rajtam múlnak, egyúttal megköszönöm a jelenlegi szponzorainknak, hogy most is ott állnak a csapat mögött. 

A keretről

Herczeg András: - Én még olyan edzővel nem találkoztam, aki nem szeretne igazolni. Korábban elmondtam, hogy belső védő poszton gondjaink lehetnek, három emberünk maradt erre a posztra. Nyilvánvalóan a klubnak is meg vannak a lehetőségei, nem volt lehetőségünk igazolni védőt. Ferenczi nagyszerű baloldali középpályás volt, de (Bényei) Balázs a tanúm rá, hogy megkövetelem az erős támadójátékot a szélső hátvédjeinktől Senki nem vitathatja el, hogy Ferenczinek a támadásokban nagyon nagy erényei vannak. Ferenczi nyerte a legtöbb párharcot a csapatból az InStat alapján, Bényei a második. Sajnos a középpályán már nem vagyunk ilyen jók labdaszerzés terén, és ez probléma. A mérkőzések elején sajnos sok gólt kapunk, de ennek is kerestük már az okát, ez komoly probléma. Nem tudjuk kihasználni a hazai pálya előnyét, ezen dolgozni kell. Ferenczi és Jovanovic azért játszott végig tegnap, mert szerettünk volna jó eredményt elérni, emellett mindenképp játékban kell tartani őket is az eltiltásuk miatt. Takács valóban nem fogott ki jó napot, de ő a házi gólkirály és az edzőmeccseken is gólokat rúgott, így nem éreztem indokoltnak, hogy lehozzam őt a szünetben. Persze utólag lehet mondani, hogy nem volt jó döntés, először arra gondoltam, hogy Tiszát hozom helyére, de hátrányban még támadóbban próbáltunk játszani, sajnos tegnap egyszerűen nem tudtunk betalálni. Bízom benne, hogy ami most kimaradt, az majd a hétvégén befelé pattan.

A kapuskérdésről és a szlovák Kosicky érkezéséről

Herczeg András: - Nincs olyan, hogy első meg második számú kapus. Nagy Sanyi teljesítménye sokat számított az ősszel. Tomas egy nagyon jó kapus, de jelenleg ha Sanyi egészséges, akkor ő van a sorban előrébb.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz