Debrecen: Döntöttek Pontes jövőjéről - hivatalos

A DVSC igazgatósági ülésén eldőlt a portugál tréner sorsa.
admin 2016. december 19., hétfő 21:43
A DVSC igazgatósági ülésén eldőlt a portugál tréner sorsa.
Szerző: admin 2016. december 19., hétfő 21:43

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Debrecen vezetőedzője, Leonel Pontes alatt megingott a kispad az eredménytelen szereplés miatt, és igazgatósági ülésen tárgyaltak a tréner jövőjéről.

Az első megbeszélés nem hozott eredményt, ezért hétfő este újabb egyeztetésre került sor, hogy döntsenek a tréner sorsáról. Pontes végül maradhat a DVSC vezetőedzője, erről Róka Géza cégvezető tájékoztatta a klub honlapján a szurkolókat. 

- Az igazgatóság levette az edzőkérdést a napirendről. A tavaszi szezonra vonatkozóan a vezetőedzővel rövidesen megkezdjük az egyeztetéseket a játékos igazolásokkal, illetve a januári edzőtáborral kapcsolatban – fogalmazott a vezető.

Amint azt korábban megírtuk, a portugál tréner távozása esetén Herczeg András, a Loki korábbi vezetőedzője lehetett volna az utód, ám Leonel Pontes végül az igazgatóság döntése alapján a helyén maradhatott, így ez a forgatókönyv nem valósult meg.
 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz