A Lokitól igazolt utánpótlás-válogatott védőt a Vasas

A 19 éves Ujvárosi Ádám a Vasas FC negyedik téli igazolása. A válogatott belső védő 4 évre írt alá.
Privacsek András 2020. január 7., kedd 11:00
A 19 éves Ujvárosi Ádám a Vasas FC negyedik téli igazolása. A válogatott belső védő 4 évre írt alá.
Szerző: Privacsek András 2020. január 7., kedd 11:00

Fiatal, tehetséges játékossal erősítette meg csapatát a Vasas. Vernes Richárd, Jova Levente és Hidi M Sándor után a többszörös korosztályos válogatott Ujvárosi Ádám a negyedik téli érkező - írja a vasasfc.hu.

A 19 éves, 188 cm magas DVSC-nevelés védő az akadémián végigjárta a korosztályos csapatokat, majd 2018-ban felkerült a DVSC első keretéhez. Hamar letette névjegyét, hiszen ugyanebben az évben Jász-Nagykun-Szolnok megyében megválasztották az év utánpótlás férfi sportolójának, 18 esztendősen a Magyar Kupában is szerepet kapott, illetve a DVSC II. csapatának alapemberévé vált. Ujvárosi Ádám már az U15-ös korosztálytól kezdve folyamatosan az utánpótlás-válogatottak tagja volt, az U19-ig bezárólag összesen 23 alkalommal viselte a címeres mezt.

- Országszerte figyelemmel kísérjük azokat a tehetséges, fiatal labdarúgókat, akik beleillenek az elképzeléseinkbe és hosszú távon is potenciált jelenthetnek számunkra. Ujvárosi Ádám a magyar U19-es válogatott alapembere, jól fejelő, határozott, kemény belső védő, kiváló fizikai adottságokkal és kiemelkedő gyorsasággal rendelkezik – fogalmazott az átigazolással kapcsolatban Nagy Miklós klubigazgató.

 

- A Vasas egy nagy hagyományokkal bíró klub, erős csapat a bajnokságban, így boldog vagyok, hogy itt fogok futballozni. A stratégiában hosszú távú célok szerepelnek, én pedig minden tudásommal azon leszek, hogy sikeresek legyünk, mert a szerződés aláírásával újabb mérföldkőhöz érkezett az életem – nyilatkozta a szerződés aláírását követően a 19 éves labdarúgó.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz