Fotó: dvtk.eu

Visszatérő játékossal akar feljutni a Diósgyőr az NB I-be - ő a második nyári igazolás

A miskolci születésű Oláh Bálint Budafokról tért vissza nevelőegyesületéhez, ahol elsősorban védekező középpályásként számítanak majd rá.
Nyikes Zoltán 2021. május 28., péntek 16:16
Fotó: dvtk.eu
A miskolci születésű Oláh Bálint Budafokról tért vissza nevelőegyesületéhez, ahol elsősorban védekező középpályásként számítanak majd rá.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. május 28., péntek 16:16
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Visszatért Diósgyőrbe a 26 éves Oláh Bálint, aki saját nevelésű játékosként korábban 13 találkozón szerepelt a DVTK első csapatában, az előző bajnokságban pedig a BMTE vezéregyénisége volt - jelentette be a diósgyőriek klubhonlapja.

– Jó érzésekkel tértem vissza Diósgyőrbe, de talán pontosabb, ha úgy fogalmazok: haza – mondta Oláh Bálint. – Volt több ajánlatom is, de végig előnyben részesítettem a diósgyőri megkeresést. Nagy tervekkel érkeztem, amiből az első osztályba történő visszatérés az első, amiért mindent meg fogok tenni. Ha ezt közösen megvalósítjuk, utána lesz értelme a többiről beszélni.

Oláh Bálint Miskolcon született, dzsúdó után váltott focira, 12 éves korától viselte a DVTK szerelését. Már 2014 őszén bemutatkozott a DVTK első csapatában a Ligakupában, azonban balszerencsés sérülések hátráltatták. Végül két év múlva a DVTK tartalék csapatkapitányaként góllal debütált az NB I.-ben, amit további 7 mérkőzés követett. Féléves zalaegerszegi kölcsönjátékot követően 2017 őszén újabb négy élvonalbeli bajnokit játszott a DVTK-ban, majd Mezőkövesdre igazolt. A legutóbbi három idényben a BMTE csapatát erősítette, előbb feljutást ünnepelt, az előző bajnokságban pedig a középpályán adott stabilitást a csapatnak, de ha kellett, a védelem közepén állt helyt.

Oláh Bálint megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, és a szerződés aláírását követően ő a DVTK második nyári igazolása.

–Mintha tegnap lett volna, úgy emlékszem, milyen nagy öröm volt számomra, amikor első sportigazgatói időszakomban azt láttam, hogy Egervári Sándor felvitte az első csapat keretébe Oláh Bálintot, majd Horváth Ferenc pályára is küldte az élvonalban - nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató. - Később, 2018 tavaszán Bódog Tamás már nem számított rá, ezért távozott, de most újabb diósgyőri kötődésű labdarúgóként visszatért. Az elmúlt években a BMTE csapatával feljutott az első osztályba, majd ott is bizonyította, hogy élvonalbeli teljesítményre képes. Az elmúlt három évben sokat tett klubja sikeréért, ezért a budafoki klub nem gördített akadályt a hazatérése elé, amiért köszönettel tartozunk. Egy univerzális játékosról beszélünk, aki már az utánpótlásban is három poszton szerepelt (középső védő, balhátvéd, védekező középpályás), mi elsősorban az utóbbi pozícióban számítunk rá, ráadásul érkeztével egy hiányposztot töltünk be. Figyelemre méltó, hogy a legutóbbi három idényben a Budafok 98 bajnokijából 94-en pályára lépett, bízom benne, hogy Diósgyőrben is hasonló stabil teljesítményt nyújt, és vele együtt sikeres lesz a csapat!

Olvastad már?
Diósgyőr: Két játékos is érkezhet a magyar bajnokcsapattól
Úgy tudjuk, hogy a Debreceni VSC két védője, Szatmári Csaba és Kinyik Ákos nagy valószínűség szerint a DVTK-hoz igazolhat.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Megírták Tóth árát
Német sajtóhírek szerint 1,7 millió euró körül lehet Tóth Rajmund ára, miközben állítólag már megvan a magyar válogatott középpályás új klubja.
Skócia
Nemet mondott a volt Fradi-edző
A Daily Record értesülései szerint Stephen Glass visszautasította a lehetőségét is annak, hogy tárgyaljon a megüresedett skót U21-es szövetségi edzői posztról.
Újabb kölcsönadás
Nejc Gradisar
A tavaszi szezont kölcsönben Újpesten töltő Nejc Gradisar ismét váltott, az Al Ahly ezúttal az ugyancsak egyiptomi Cleopatra FC-nek adta kölcsön a támadót.
Tovább az összes átigazoláshoz