NB I: Másodosztályú csatárral erősítene a bennmaradásért küzdő Diósgyőr

Az ősszel hiánycikknek számítottak a gólok Diósgyőrben, így támadóposzton erősítenének. Úgy tudjuk, az NB II-es Vác idén hétgólos támadója a kiszemelt.
Csakfoci Admin 2018. december 22., szombat 21:52
Az ősszel hiánycikknek számítottak a gólok Diósgyőrben, így támadóposzton erősítenének. Úgy tudjuk, az NB II-es Vác idén hétgólos támadója a kiszemelt.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. december 22., szombat 21:52

Bár utolsó öt mérkőzésén veretlen maradt és 11 pontot szerzett, továbbra sem érezheti magát biztonságban a téli szünetet az NB I 10. helyén töltő Diósgyőr. A borsodi gárda előnye mindössze egy pont a már kieső helyen álló Kisvárdával szemben, az előtte álló, kilencedik Puskás Akadémia azonban négy egységgel előzi Fernando Fernández együttesét.

A DVTK a két kieső helyen álló csapat (Haladás, Kisvárda) után a legkevesebb gólt szerezte a 2018/2019-es szezon őszi idényében, a 18/18-as, azaz meccseként egy gólt jelentő átlag igencsak szerény mutatónak számít.

Információink szerint ezért a klub képviselői dolgoznak a támadósor megerősítésén, és már konkrét kiszemeltjük is van: szeretnék leigazolni az NB II-ben szereplő Vác 23 éves csatárát, Zsolnai Richárdot. A futballista, aki már hosszú évek óta a Duna-menti másodosztályú gárda tagja, ebben az idényben 21 tétmérkőzésen lépett pályára kezdőként, amelyeken 7 gólt szerzett, ötöt bajnokin, kettőt a Magyar Kupában.

Tavaly szintén 7, azt megelőzően 4 és 5 gólig jutott egy idény alatt Zsolnai, akinek ez a negyedik éve a második vonalban.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Futács Márkó
A sportal.hu információi szerint Futács Márkó a Honvédnál folytathatja a pályafutását. A 34 éves, 3-szoros magyar válogatott csatár jelenleg szabadon igazolható, legutóbb az MTK-ban játszott.
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Tovább az összes átigazoláshoz