Már a Fradi ellen sem nevezték a Diósgyőr külföldre igazoló alapemberét: "Nem állt készen a meccsre"

Tajti Mátyás Lengyelországban folytathatja pályafutását, leendő klubja sejtelmesen, de be is jelentette tulajdonképpen az érkezését.
Dudás Gábor 2019. szeptember 2., hétfő 8:27
Tajti Mátyás Lengyelországban folytathatja pályafutását, leendő klubja sejtelmesen, de be is jelentette tulajdonképpen az érkezését.
Szerző: Dudás Gábor 2019. szeptember 2., hétfő 8:27

Tajti Mátyás 2018 nyarán írt alá Diósgyőrben, ahol édesapja, Tajti József a klub sportigazgatója, edzője pedig az a Fernando Fernández lett, akivel a spanyol Málagánál is együtt dolgozott már.

A jelek szerint azonban a két fél együttműködése egy év, valamint 33 NB I-es meccsen szerzett 7 gól után véget ér, a 21 éves, a Puskás Akadémiánál, majd az FC Barcelona utánpótlásában pallérozódó utánpótlás-válogatott középpályás a lengyel Zagłębie Lubin csapatánál folytatja pályafutását. Új klubja hivatalos bejelentést ugyan még nem tett, de a Twitteren a "Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát" idézettel és Tajti - fordított - monogramjával (MT) "szellőztették meg" az érkezését.

Tajti lehetséges távozásáról a DVTK vezetőedzője is beszélt az FTC elleni vasárnapi bajnokit (0-1) követően.

- Vannak fiatal játékosaink, akik célkeresztben vannak és nem minden esetben tud tiszta lenni a fejük. Úgy érzem, hogy Matyi nem állt készen erre a mai meccsre, ezért nem is neveztem a keretbe. Nagyon várom már, hogy lezáruljon az átigazolási időszak, mert tényleg sok játékosunkat keresik, sok fiatalunkon "rajta vannak". Tudom, hogy még vannak olyan országok, ahol nem zárt be a piac, például Izraelben. Fontos lenne, hogy végre lezáruljon az átigazolási időszak és a keretünk véglegessé váljon - nyilatkozta a spanyol tréner.

A Zagłębie Lubin 7 forduló után a 13. helyen áll a lengyel Ekstraklasában, az előző idényben viszont a felsőházban végzett az együttes, a 6. pozíciót foglalta el a bajnoki címért és a nemzetközi kupaindulásért zajló rájátszást követően.

Ahogy arról átigazolási rovatunkban beszámoltunk, nem Tajti lehet az egyetlen magyar érkező a lengyel élvonalban: a jelenleg klub nélküli Balogh Norbertet a 13-szoros bajnok Legia Varsó szerződtetné.

Olvastad már?
Rebrov: "Elfáradtunk tíz emberrel, nem Bőlének kellett volna lőnie a 11-est" - a Diósgyőr félt a Fraditól
Szergej Rebrov elégedett volt azzal, hogy csapata szinte a teljes meccsen emberhátrányban futballozva is legyőzte a Diósgyőrt. Fernando szerint a DVTK félt és nem volt meccsben sokáig vasárnap este.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz