Diósgyőrbe igazolhat a magyar válogatottal hírbe hozott csatár

Szinte kész tényként közlik a román sajtóban a gólerős támadó érkezését. 80 ezer eurós vételárról írnak.
Dudás Gábor 2016. december 29., csütörtök 9:59
Szinte kész tényként közlik a román sajtóban a gólerős támadó érkezését. 80 ezer eurós vételárról írnak.
Szerző: Dudás Gábor 2016. december 29., csütörtök 9:59

 

Romániai lapinformációk szerint Diósgyőrben folytathatja pályafutását Fülöp István a helyi élvonalban szereplő Botosani támadója. A 12 meccsen 7 gólt szerző (ezzel a mesterlövészek élcsoportjában szereplő), illetve 2 gólpasszt is jegyző, 26 éves játékos a monitorulbt.ro cikke szerint 80 ezer euróért kerülhet a konkrét ajánlatot tevő DVTK-hoz, és a napokban eldőlhet a sorsa.

 

Fülöpnek hat hónap van hátra a szerződéséből, így a román élvonal 8. helyén álló klubja utoljára a télen láthatna belől pénzt. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a támadó a magyar válogatottsággal is kacérkodik és abban bízik a cikk szerint, hogy Diósgyőből a nemzeti csapatba is könnyebben bekerülhet majd.

A másik fontos szempontot pedig az anyagi körülmények jelenthetik.

- Jó kis szerződés-ajánlatot kaptam, nem nagyszerűt, de jót. Három évre szól és 8-9-10 ezer eurót is kereshetnék havonta, emellett egyéb bónuszok is szerepelnének a kontraktusban. Úgy tudom, a klubok már meg is egyeztek, így az én döntésemen múlik az ügy. Voltak ajánlataim Törökországból és Dél-Koreából is – mondta Fülöp a portálnak.

A marosvásárhelyi születésű futballistát nemrég a Videotonnal is hírbe hozták, de könnyen lehet, hogy végül a DVTK-nál köt ki a játékos.

FRISSÍTÉS: Az amigeleken.hu diósgyőri szurkolói portál információi szerint a DVTK valóban folytat tárgyalásokat jelenleg a játékos megszerzését illetően, de egyelőre konkrét megállapodás még nem született a felek között. 

A hazai átigazolási híreket ITT találod - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Saldanha átesett az orvosin
Arab sajtóhírek szerint átesett az orvosi vizsgálatokon és hamarosan hivatalosan is az Al-Wasl játékosa lesz a Fraditól távozó Matheus Saldanha.
DVTK
Középpályást igazoltak
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-ben szereplő Diósgyőr, hogy szerződtette a korábbi horvát utánpótlás-válogatott játékost, Ante Reguljicot.
MTK
Csenterics külföldön bizonyíthat
Igaznak bizonyult a Csakfoci korábbi információja, Csenterics Adrián egy átfogó megállapodás részeként az angol Brentford FC hálózatán tartozó spanyol klubnál, a Mérida AD-nál szerepel majd kölcsönben.
Tovább az összes átigazoláshoz