Diósgyőr: 34 éves másodedzője lett a csapatnak

Vég Csongor egyben a Diósgyőr NB III-ban játszó második együttesét is vezeti majd.
Budai László 2018. június 29., péntek 18:03
Vég Csongor egyben a Diósgyőr NB III-ban játszó második együttesét is vezeti majd.
Szerző: Budai László 2018. június 29., péntek 18:03
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Kettős feladat ellátására érkezett Vég Csongor, a Diósgyőr új másodedzője. Fernando Fernandez munkájának segítése mellett az NB III-ban szereplő DVTK tartalékcsapatát is irányítja, egyszerűsítve ezzel a fiatalok beillesztését az első csapatba.

A 34. születésnapját idén ünneplő Vég Csongor a partiumi Szatmárnémetiben született, de Magyarországon lett labdarúgó. Legmagasabb szinten a másodosztályban játszott, viszont fiatalon úgy döntött, inkább az edzői pályára koncentrál. 26 éves korában már párhuzamosan játszott az NB II.-ben és a BKV U17-es csapatát edzette. Ezt követően alacsonyabb osztályokban lépett pályára, edzőként pedig Csíkszeredában dolgozott az első csapat mellett, majd az U17-es gárdát irányította. Emellett a felső korosztályok szekcióvezetője is volt. Idén tavasszal a Siófok másodedzőjeként segített kiharcolni a bennmaradást.

- Tajti József sportigazgató hívott Diósgyőrbe, akivel a Székelyföld Labdarúgó Akadémián dolgoztam együtt - kezdte Vég. - Eddig is tudatosan építettem karrieremet, sikerült mindig egy szintet előre lépnem. Az utóbbi egy évben kétszer is munkahelyet váltottam, Diósgyőrben hosszabb távra tervezek. A spanyol edzők által képviselt futballfilozófia közel áll hozzám, fejlődésem érdekében a DVTK tökéletes választás. Jó körülmények közé, és nagyon jó helyre kerültem. Az első csapat stábjában Antonio Muñozzal együtt másodedzőként Fernando Fernandez munkáját segítem a felkészülés során, a tartalékcsapatnál pedig én leszek a vezetőedző, ezzel hidat képezve az utánpótlás és az első csapat között. Ismerős a feladat, Csíkszeredában hasonló, kettős feladatot láttam el.

Átigazolások
ZTE
Csóka távozik
A Zalaegerszeg közös megegyezéssel szerződést bontott Csóka Dániellel. Bár a belső védő megállapodása 2027 nyaráig szólt volna, a döntés értelmében mostantól szabadon igazolhatóként válthat klubot.
AEK Athén
Marko Nikolic
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően a Varga Barnabást is foglalkoztató AEK Athén két évvel, - 2029-ig - meghosszabbította Marko Nikolic szerződését.
Banská Bystrica
Szánthó és Polievka
Közös csapatban köthet ki Szánthó Regő és Róbert Polievka.
Tovább az összes átigazoláshoz