Fotó: www.dvtk.eu

Diósgyőr: "Még két igazolást tervezünk" - a Fradi és a Vidi mögött egy másik bajnokság zajlik

Az előző bajnokság után ugyan csak két hetet pihentek a diósgyőriek is, de ez is nagyon fontos volt, hiszen volt olyan játékos, aki egynapos gyereket hagyott otthon és fél év után láthatta újra.
Nyikes Zoltán 2020. augusztus 7., péntek 10:53
Fotó: www.dvtk.eu
Az előző bajnokság után ugyan csak két hetet pihentek a diósgyőriek is, de ez is nagyon fontos volt, hiszen volt olyan játékos, aki egynapos gyereket hagyott otthon és fél év után láthatta újra.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. augusztus 7., péntek 10:53

Szerdán indult el a DVTK Üllőre a háromnapos edzőtáborba, amelynek zárásaként szombaton a Paksi FC ellen játszanak zárt kapus felkészülési mérkőzést a piros-fehérek. A diósgyőriek vezetőedzője, Feczkó Tamás az M1-nek adott interjújában elmondta, nem megszokott, hogy valaki Üllőn tartózkodik edzőtáborban, szerettek volna ők is külföldre menni, de a vírushelyzet miatt nem merték megkockáztatni.

–  Nagyon fontos, hogy tudjunk együtt dolgozni, együtt lenni, kizökkentsük a játékosokat a megszokott otthoni környezetből. Ez a két hét szünet nem volt nagyon hosszú idő, főleg annak tudatában, hogy az utolsó két hétben hány mérkőzést kellett lejátszani. Arra jó volt, hogy mindenki feltöltődjön, a családjával tudjon lenni, hiszen vannak olyan játékosaink, akik fél évig nem látták a hozzátartozóikat. Van olyan játékosunk, aki egynapos gyereket hagyott otthon és fél év után láthatta újra – nyilatkozta Feczkó, majd kitért arra is, miért volt fontos Grozav és Drazic érkezése a támadósorba. – A cél az volt, hogy a támadószekciót meg tudjuk erősíteni, hiszen a DVTK volt az elmúlt szezonban az a csapat, amely több mint 20 gólt szerzett pontrúgások után, ez magasan a legtöbb, de nem lehet arra építeni, hogy a következő idényben is így fog ez alakulni.

A Diósgyőr vezetőedzője a várható erősítésekre is kitért.

– Van még két poszt, ahol folyamatosan azon dolgozunk Benczés Miklós sportigazgatóval, hogy megerősödjünk.

Egy védekező középpályást és egy belső védőt szeretnénk igazolni, szerencsére jól alakulnak a tárgyalások,

ha minden jól megy, a hétvégén vagy a következő hét elején már be tudjuk jelenteni őket. A cél az volt, hogy minél több magyar játékost tudjunk a Diósgyőr kötelékében, viszont minden klub megköti a saját magyar játékosait, ezért nehéz magyarokat igazolni, így maradtak az idegenlégiósok.

A célkitűzésekkel kapcsolatban Feczkó elmondta, majd akkor fogalmazzák meg azt, ha véglegessé válik a keret, a legfontosabb azonban, hogy sokkal előrébb végezzen a csapat, mint az elmúlt években, valamint látszódjon a fejlődés és minél többen látogassanak ki a stadionba.

– Szinte két bajnokságot játszunk egy bajnokságon belül. A bajnoki címért a Fradi és a Vidi küzd, a 3. és a 12. hely között nüanszok döntenek. Annyira szoros a mezőny, hogy ha mi az utolsó öt meccsünkből egyet megnyerünk, akkor az ötödik helyen végzünk – érzékeltette Feczkó, hogy a Ferencváros és a Fehérvár mögött mennyire kiegyenlített a mezőny.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz