Bódog: "Kérdezd majd meg újra három bajnoki cím után a szerénységet" - Diósgyőrből eltűntek a sztárok

A DVTK szakvezetője, Bódog Tamás szerint a csapat nem tud eurómilliókat költeni egy játékosra, de így is jó úton halad. A tréner beszélt a csapat körüli tanácstalanságról, Leonardóról, és a szövetségi kapitányi posztról is.
admin 2017. október 27., péntek 10:57
A DVTK szakvezetője, Bódog Tamás szerint a csapat nem tud eurómilliókat költeni egy játékosra, de így is jó úton halad. A tréner beszélt a csapat körüli tanácstalanságról, Leonardóról, és a szövetségi kapitányi posztról is.
Szerző: admin 2017. október 27., péntek 10:57

A DVTK átigazolási politikájáról: kevés pénzből fiatal játékosok

Ralf Rangnicknak lipcsei korszakából volt egy mondása, miszerint „Mi kis tavacskákban horgászunk”. Ez a kifejezés most főleg igaz a Diósgyőrre, ahol kevés pénzből, tehetséges fiatalokat szerződtetnek, hogy a saját játékrendszerükhöz formázzák őket.

- Ha megnézed a Lipcsét, ők azért egy lépéssel előttünk járnak már, mert nekik már van pénzük játékosra. Ők már tényleg a csúcsok csúcsát tudják megszerezni, ki tudnak adni egy fiatal játékosért 10-15, de akár 20 millió eurót is. Persze, ettől függetlenül ezt ésszerűen használják fel, mert olyan tehetségeket vesznek, akik ugyan pénzbe, adott esetben sok pénzbe kerülnek, de minőséget képviselnek, mert már bennük van a sebesség, technikailag pedig már magas szinten vannak. Olyan játékosokra van szükségünk, akikben van fantázia, tehetség, akarat és el akarnak érni valamit. Ha nincs pénzed, nem marad más, mint fölépíteni egy-egy játékost, aki 17 évesen jön ide, nem 19 éves korában, amikor már csak az utolsó lépést kéne megcsinálni, hanem két évvel előtte. Ezeket a játékosokat neked kell olyan szintre hozni, hogy tudd őket használni.

Már az utánpótlásban is a felnőttek taktikáját tanulják

- Sütő Szilárd felel az utánpótlásért, akivel nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Ő tolmácsolja az edző kollégák felé azt a játékfilozófiát, amit játszatni szeretnénk. Természetesen, tartottunk edzői megbeszéléseket, ahol én is elmondtam, hogy mi az a filozófia, amit képviselünk, amit az első csapatnál próbálunk felépíteni. Volt olyan meeting is, ahol az edzők által feltett kérdéseket válaszoltam meg. Ez egy olyan folyamatos munka, amelyben a következő lépés az lesz, hogy ezt a filozófiát hogyan tudod még precízebben megvalósítani. Ezért is volt nagyon fontos, hogy az utánpótláskorú játékosok a mai edzésen is látták, milyen gyakorlatokat végzünk az első csapattal, hogyan tudják azokat a váltásokat, a letámadást, a visszatámadást játszani – mondta a tréner az amigeleken.hu-nak.

Tanácstalanság volt a csapatnál

- Amikor ide kerültem, volt egy nagyfokú tanácstalanság az egész csapatban, egyfajta segítségvárás a csapat részéről. Akartak ők, csak nem tudtak, illetve nem tudták, hogyan tudnának ebből a helyzetből kilábalni. Mindig az edzőtől várják a segítséget, aki irányt mutat, aki megmondja, mit kell csinálni. Úgy gondolom, hogy a játékosok rövid időn belül látták is, hogy az, amit csinálunk, működik.

Balakov megbuktatta Rangnickot, de Bódogot nem fogják

- Fiatal, névtelen edzőként került a Stuttgarthoz, Balakov pedig már akkor világsztár volt. Ott és akkor nem volt olyan egyszerű egy Balakov féle játékossal megértetni azt, hogy amit eddig csinált, az nem feltétlenül a csapat javát szolgálta. Diósgyőrben a játékosok között nem volt sztár, vagy ha volt is, de nem állt be a sorba, lemorzsolódott a csapatról.

Leonardóról

- Azzal ti is tisztában voltatok, hogy ő egy szenzációs játékos, a Salzburgnál és a Fradinál is volt olyan időszaka, hogy az ember elgondolkozik azon, négy vereség után mi is a fontos. Természetesen, a vonalat, az irányt tartani kell, de ugyanakkor a pillanatnyi helyzetben, ha csak 50 percet tudna segíteni, akkor az alapján, amit én tudtam róla, biztos, hogy a csapat segítségére lehet. Kíváncsi voltam arra, hogy amit hallottam róla, mennyire fedi a valóságot, mert azt tudtam, hogy technikailag kiváló, de nagyon kíváncsi voltam, milyen állapotban van. Megadtuk neki a lehetőséget és a végén úgy döntöttünk, hogy technikailag ugyan még mindent tud, de pillanatnyilag nem tudna a segítségünkre lenni.

A személye kapcsán felmerült "őszinteségről és szerénységről"

- Van, aki azt mondja, hogy nem vagyok szerény. (nevet) Kérdezd majd meg újra három bajnoki cím után a szerénységet. Akkor majd el leszek szállva szépen.

A szövetségi kapitányi posztról és "jelöltségéről"

- Persze, hogy jó érzés, mert valamilyen szinten a munkámnak az elismerése, illetve az egész klubnak is egy elismerés. Az, hogy felmerült a nevem, szép és jó, de a kettőt nem tudom együtt csinálni (mosolyog). (…) Szóval azt akarják, hogy menjek? (nevet) Ez most nem aktuális, szenzációsan érzem magam Diósgyőrben, érzem, hogy itt van értelme a munkának. Meg persze én szeretném első edzőként felavatni az új stadiont. Bízom benne, hogy ez rövidesen meg is valósul.

TOVÁBB: A teljes interjú itt - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz