Két győzelem után és az utolsó, keddi, Villarreal elleni edzőmeccs előtt a lengyel élvonalbeli Gorník Leczna csapatával találkozott a Spanyolországban edzőtáboró DVTK együttese.

 

Amely már a 36. percig háromgólos hátrányba került, Jarecki, Pitry és Matei is betalált a borsodi kapuba, utóbbi látványos bombagólt szerzett, az első két találat pedig egy-egy szöglet eredménye volt lábbal, illetve fejjel. A lengyeleknél egy volt Fradi-légiós, Gerson és a Vasas korábbi játékosa, Vojo Ubiparip is pályára lépett.

A második félidőben Horváth Ferenc egy szinte teljes sorcserét végrehajtott (csak Rados kapus maradt a pályán), de ez csak helyzetekig, gólig viszont nem vezetett, 3-0 lett a felkészülési találkozó végeredménye.

 

Diósgyőr – Gorník Leczna 0-3 (Jarecki 5., Pitry 10., Matei 36.)

DVTK: Rados – Jagodinskis, Lipták, Tamás, Lőrincz – Dausvili, Elek – Makrai, Busai, Ugrai – Novothny

Cserék: Bukrán, Mahalek, Vela, Oláh, Szabó I B., Kitl, Fülöp, Szarka, Nemes, Karan, Eperjesi

 

Ő a Vidi kiszemeltje, Angliába igazolt egy magyar fiatal – hazai átigazolási hírek!

Mobilról olvasod ezt a hírt? Ez érdekelni fog – kattints ide!