Horváth a balmazújvárosi kinevezéséről: "Lehetetlen küldetés"

Horváth Ferenc meglepődött, hogy ő lett a Balmazújváros vezetőedzője. Első nyilatkozatában az arca és Tom Cruise is szóba került.
Privacsek András 2017. június 14., szerda 19:33
Horváth Ferenc meglepődött, hogy ő lett a Balmazújváros vezetőedzője. Első nyilatkozatában az arca és Tom Cruise is szóba került.
Szerző: Privacsek András 2017. június 14., szerda 19:33

Mint ismert, ma hivatalossá vált, hogy Horváth Ferenc irányítja az NB I-be feljutott Balmazújvárost.

- Váratlanul ért a felkérés, hiszen Feczkó Tamást jó edzőnek tartom, és nem gondoltam, hogy edzőkérdés lehet Balmazújvárosban - kezdte Horváth a balmazfoci.hu-nak. - Azt mondhatnám, hogy először lehetetlen küldetésként tekintettem a feladatra, – bár nincs olyan arcom, mint a Tom Cruise-nak – de szeretem a kihívásokat. Próbálok mindent megtenni az első osztályban maradás érdekében. Nagyon őszintének tűnik a vezetőség, a csapat, a környezet, egyszóval minden adott, hogy sikeresek lehessünk együtt!

 

A balmaziak vezetője, Tiba István így értékelte Horváth kinevezését.

- Kellemetlen helyzetbe kerültünk a feljutást követően, hiszen az NB II-ben velünk dolgozó stáb egésze elköszönt. Köszönöm a sok segítséget, amit kaptunk a megfelelő edző megtalálása érdekében is, azt gondolom, hogy ő lehet a legmegfelelőbb, a legalkalmasabb ember. Örülök, hogy az első számú jelöltünk elfogadta a felkérésünket, őszintén megmondtam neki, hogy minket mindenki leír, mi rendelkezünk a legkisebb költségvetéssel. Nem vár rá egyszerű feladat, mégis bízunk a közös munka gyümölcsében. Hiszem, hogy a futballt nem a költségvetés dönti el, hanem a pályán mutatott játék.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz