Mint arról beszámoltunk, a Merkantil Bank NB II 17. fordulójának talán legnagyobb meglepetését a dobogós Kecskemét tiszakécskei vendégjátéka hozta. A lila-fehérek kettős emberelőnyben kaptak ki 1-0-ra a sereghajtótól a megyei rangadón, ráadásul úgy, hogy két 11-est is elhibáztak. A hazaiak sikerét viszont épp egy sikeres büntetőből szerzett gól eredményezte.

A furcsa találkozót követően Szabó István, a KTE vezetőedzője is elmondta, hogy hasonló forgatókönyvvel ő sem találkozott még pályafutása során.

Ahogy beleálltunk a meccsbe, az nagyon tetszett. Felépített játékunk volt, sajnos a szélről nem megfelelően jöttek be a labdák, de a játék rendben volt. A támadójátékunk azért akadozott, majd a félidő végén kapott egy büntetőt a hazai csapat. Szünetben megbeszéltük, hogyan tudjuk megbontani a kécskei védekezést, ez nagyobb részben sikerült is, hiszen a két büntető mellett számtalan helyzetet kidolgoztunk.

Edzői pályafutásom során ilyen még nem fordult elő, hogy egy meccsen kettő büntetőt is kihagyjunk, ráadásul ez már a harmadik elhibázott tizenegyesünk ebben a szezonban…

Nagyon fáj a dolog, hiszen ez három pontunkba került. Ezt a mérkőzést jobb koncentrációval meg kellett volna nyernünk magunk, a közönségünk és a pozíciónk miatt is. Szeretném ugyanakkor nagyon kihangsúlyozni, hogy együtt nevetünk és együtt is sírunk. Ez a vereség mindenkinek fáj, de szeretnénk a Haladás elleni utolsó hazai meccsen bizonyítani, hogy ennél jóval több van bennünk – mondta csapata honlapjának a tréner, aki a baon.hu-nak is értékelte a látottakat.

Meg kellene nézni ezt a mérkőzést újra, mert véleményem szerint egy csapat akart játszani ezen a találkozón, és azok mi voltunk, óriási fölényben voltunk – nyilatkozta Szabó.

A második félidőben felbillent a pálya, helyzeteket dolgoztunk, de kihagytunk két büntetőt. Ilyenre nem is emlékszem a pályafutásom alatt. Nagyon fáj ez a vereség, mert nem érdemeltük meg. Egyértelműen jobban játszottunk, helyzeteink voltak. Sajnálom, hogy a játékosok rossz döntéseket hoztak a büntetőknél, de ilyen a futball. Most már előre kell gondolkodnunk. Keserűség van bennem, fáj ez a vereség, de ilyen a futball. Hétvégén újabb bajnoki mérkőzés van, és arra kell koncentrálnunk – tette hozzá.

Tiszakécske – Kecskemét 1-0 (Erdei 45. – 11-esből) – piros lap: Csáki (Tiszakécske, 65.), Farkas N. (Tiszakécske, 65.)

NB II: A Diósgyőr nem bírt a kis Fradival, növelte előnyét az élen a Vasas – eredmények

Az NB II állása: