Az NB II gólkirályjelöltje: A Vác nem fog megijedni tőlünk, de miénk a jobb csapat

Balajti Ádám volt csapata ellen lép pályára ma este. A Vasas gólerős támadója szerint egyénileg és csapatszinten is erősebb az angyalföldi alakulat.
Privacsek András 2019. március 31., vasárnap 11:21
Balajti Ádám volt csapata ellen lép pályára ma este. A Vasas gólerős támadója szerint egyénileg és csapatszinten is erősebb az angyalföldi alakulat.
Szerző: Privacsek András 2019. március 31., vasárnap 11:21

A Vasas csapatkapitánya tavaly nyáron érkezett a Vasashoz, előtte két évig Vácon futballozott, így remekül ismeri jelenlegi együttese következő ellenfelét. Balajti 19 góljával vezeti az NB II góllövőlistáját, ebből két találatot még Vácon szerzett.

- Azt tapasztaltam, hogy a játszósabb, erősebb csapatok ellen jobb teljesítményre képesek a váciak, mint amikor betömörülő védelemmel találják magukat szemben. Biztos vagyok benne, hogy nem ijednek meg tőlünk sem, fel fogják vállalni a játékukat. Ettől függetlenül egyénileg és csapatszinten is előttük állunk, amit remélem már az első félidőben is be tudunk bizonyítani. Ismerem ugyan a váciakat és ők is engem, de nem hiszem, hogy ennek komoly jelentősége lesz a mérkőzésen. Vannak technikailag nagyon képzett játékosaik, Zsolnai Richárdra és Kákonyi Dánielre különösen érdemes lesz figyelnünk, de természetesen a többiekre is – mondta Balajti Ádám a vasasfc.hu-nak.

A Vasas – Vác mérkőzést a Vasas SC youtube csatornáján élőben lehet követni.

NB II, 30. forduló:

16:00

Siófok – Balmaz
Budaörs – Kazincbarcika
Cegléd – Gyirmót
Monor – Dorog
Mosonmagyaróvár - Budafok

17:00

Vasas - Vác (élő - itt!)
Csákvár – Tiszakécske
ETO – Kaposvár (élő - itt!)
Békéscsaba – Nyíregyháza
ZTE – Soroksár

 

Átigazolások
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Tovább az összes átigazoláshoz