Az NB II-ben is megtörtént az első edzőváltás, már megvan az utód is - hivatalos

Szanyó Károllyal nyolc fordulót követően bontottak szerződést a még nyeretlen Csákvárnál.
Budai László 2017. szeptember 12., kedd 10:28
Szanyó Károllyal nyolc fordulót követően bontottak szerződést a még nyeretlen Csákvárnál.
Szerző: Budai László 2017. szeptember 12., kedd 10:28

Tegnap éjszakába nyúló megbeszélés végén a klub közös megegyezéssel szerződést bontott Szanyó Károly vezetőedzővel - jelentette be a Csákvár hivatalos honlapján.

Bár szakmailag és emberileg sem volt semmi gondunk Szanyó Károllyal, az eredmények olyannyira nem jöttek, hogy kénytelenek voltunk a szerződésbontás mellett dönteni. A mai edzés előtt tájékoztattuk a játékosokat a történtekről, és bemutattuk új szakvezetőnket, Szijjártó Istvánt

- mondta Bertalan Zsolt ügyvezető az aqvitalfc.hu-n. Az új vezetőedző munkáját továbbra is Somogyi Krisztián és Szűcs Lajos segíti.

Szanyó Károly tavaly a Kozármislenyt irányította, ám az együttessel búcsúzott a másodosztálytól, majd nyáron Csákvárra igazolt. Csapatával nyolc forduló után még nyeretlen volt, háromszor ikszelt, ötször kikapott - a Csákvár három pontjával az utolsó helyen szerénykedik.

Átigazolások
Ferencváros
Kenan Kodro
Kenan Kodro jövője továbbra is nyitott, de egyre valószínűbb, hogy a bosnyák csatár a szezon után is a Real Zaragozánál maradhat.
Légiósok
Szivicset menesztették
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a szerb élvonalban szereplő Radnicki Nis, hogy menesztette a csapathoz nyáron kinevezett Szivics Tomiszlávot, a klubelnök pedig kemény kritikát fogalmazott meg.
MTK
Sztárklubok vinnék a tehetséget
Külföldi nagyágyúk érdeklődnek az MTK tehetsége, a 15 éves Andrej Vasiljevic iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz