A Puskás fél lábbal az NB I-ben, drámai hajrá várható a másik feljutó helyért - NB II-es körkép

A Kisvárda, a Soroksár, a Békéscsaba és a Balmazújváros is feljuthat még az első osztályba. Komoly rangadók csak egy csapatra várnak.
Budai László 2017. április 18., kedd 12:32
A Kisvárda, a Soroksár, a Békéscsaba és a Balmazújváros is feljuthat még az első osztályba. Komoly rangadók csak egy csapatra várnak.
Szerző: Budai László 2017. április 18., kedd 12:32

Nyolc forduló van hátra az NB II-ből, és bár az egyik feljutó kérdése már erősen valószínűsíthető, a második helyért óriási lesz a harc a hajrában. Az aranyéremért folyó csatában, a legjobb pozícióban a télen alaposan megerősített Puskás Akadémia van, amely ugyan első mérkőzésén kikapott Pintér Attilával, azóta, azaz kilenc bajnoki óta veretlen. A riválisok bukdácsolásának köszönhetően már hét ponttal vezeti a másodosztályt, és óriási meglepetés lenne, ha nem sikerülne megszerezniük az első két hely valamelyikét. A felcsútiak mögött azonban hatalmas a tülekedés, így érdemes megnézni, kinek mekkora az esélye arra, hogy jövőre NB I-es együttes legyen.

Bár matematikai esélye még számos csapatnak van arra, hogy egy osztályt feljebb lépjen, reális esélye a Kisvárdának, a Soroksárnak, a Békéscsabának és a Balmazújvárosnak van a feljutásra, így honlapunk is ezeknek az együtteseknek a helyzetét nézte meg.

KISVÁRDA (2. hely, 55 pont)

A csapat nagyon rosszul kezdte a tavaszi szezont, hiszen két közvetlen riválisától, a Puskás Akadémiától és a Soroksártól is kikapott. Azóta azonban hatszor nyertek, kétszer ikszeltek, a felcsútiak mellett ők vannak a legjobb formában. Ennek köszönhetően már ők állnak a feljutást jelentő második helyen.

Nagy rangadó csak egy vár rájuk a hátralévő nyolc meccsen. Az utolsó fordulóban a Balmazújváros vendégei lesznek, az a találkozó akár a feljutásról is dönthet a két együttes között.

Sorsolás

ZTE (o)
Mosonmagyaróvár (i)
Siófok (o)
Nyíregyháza (i)
Dorog (o)
Szeged (i)
Cegléd (o)
Balmazújváros (i)

SOROKSÁR (3. hely, 54 pont)

Tavaszi szereplésük fordított, mint a Kisvárdának. A tavaszi szezont kétpontos előnnyel az élen kezdték, mostanra azonban a harmadik helyre csúsztak. Ez elsősorban a legutóbbi két meccsen elszenvedett két vereségnek köszönhető. Az együttes két középcsapattól, a Mosonmagyaróvártól és a Siófoktól kapott ki meglepetésre, ez pedig nehéz helyzetbe hozta Lucsánszky Tamás együttesét.

A Sorira is egy komolyabb rangadó vár, a budapesti együttes szintén a Balmazújvárossal találkozik majd hazai pályán, május közepén.

Sorsolás

Nyíregyháza (o)
Dorog (i)
Szeged (o)
Balmazújváros (o)
Budaörs (i)
Kozármisleny (i)
Szolnok (o)

BÉKÉSCSABA (4. hely, 53 pont)

A Kisvárdához hasonlóan a Békéscsaba is remek formában van. Most már nehéz elképzelni, hogy az együttes az ötödik fordulót követően még a tabella utolsó helyén állt, innen kellett felkapaszkodniuk. Legutóbbi hat meccsükön veretlenek, ráadásuk két meccsen is megszórták ellenfelüket (Kozármisleny 5-1, Cigánd 5-0). Ez az egyetlen feljutásra esélyes együttes, ahol edzőváltás volt tavasszal. A Puskás Akadémiától elszenvedett 3-0-s vereség után már nem Zoran Szpisljak, hanem Boér Gábor irányította a gárdát.

A jelenlegi tabella alapján a Vác lesz a legerősebb ellenfelük a hátralévő időszakban, velük már két hét múlva találkoznak.

Sorsolás

Csákvár (o)
Vác (i)
ZTE (o)
Mosonmagyaróvár (i)
Siófok (o)
Nyíregyháza (i)
Dorog (o)
Szeged (i)

BALMAZÚJVÁROS (5. hely, 53 pont)

A tavaszi teljesítményük igen hektikus: kikaptak a ZTE-től, a Békéscsabától, a Siófoktól és a Dorogtól is. Még most is csak két pont választja el azonban őket a második helytől. A sorsolásuk nekik a legnehezebb, hiszen az első három helyezettel még egyaránt játszanak. Igaz, ezt a maguk javára is fordíthatják. Ha legyőzik a Soroksárt és a Kisvárdát is a hajrában, akkor fontos pontokat rabolhatnak el közvetlen riválisaiktól. Mellettük pedig még a Puskás Akadémiával is találkoznak. A sorsuk tehát a saját kezükben, de kiegyenlítettebb teljesítményre lesz szükség, ha fel akarnak jutni.

Sorsolás

Szeged (o)
Cegléd (i)
Kozármisleny (i)
Budaörs (o)
Soroksár (i)
Szolnok (o)
Puskás Akadémia (i)
Kisvárda (o)

A tavasz legnagyobb vesztese egyértelműen a Mosonmagyaróvár, amely a tavaszi szezon kezdete előtt még negyedik volt, és két pontra állt a második helytől. Azóta azonban ötször is kikaptak, így hiába verték meg legutóbb a Soroksárt, már 13 pontra kerültek a feljutást jelentő második pozíciótól, és rengetegen meg is előzték őket.

ÍGY ÁLL AZ NB II - TABELLA

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz