Három mérkőzésen is "cigányoztak" a zalaegerszegi szurkolók, az MLSZ pénzbüntetéssel sújtotta az élvonal újoncát.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 200 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta az OTP Bank Liga 11. helyén állomásozó Zalaegerszeget az Újpest elleni idegenbeli, illetve a Honvéd és a Fehérvár elleni hazai bajnoki mérkőzéseinken történt szurkolói megnyilvánulások miatt - jelezte a ztefc.hu.
A klubhonlap hozzáteszi, az indoklás a szövetségi ellenőri jelentések alapján leírja, hogy a szurkolók a meccsek folyamán többször „cigányoztak”, és a másik csapatot és szurkolóit sértő, obszcén rigmusok hangzottak fel a találkozók alatt.
Éppen ezért fokozottan kérik a szimpatizánsokat, hogy tartózkodjanak az efféle megnyilvánulásoktól, és közösítsék ki maguk közül a klub presztízsét sértőket az esetleges stadionbezárás, illetve pontlevonás elkerülése végett.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)