Az OTP Bank Liga 13. fordulójában az elmúlt hat mérkőzéséből ötöt elveszítő Zalaegerszeg az edzőváltás óta egy győzelmet és egy vereséget elkönyvelő Mezőkövesdet fogadta.

Az első lehetőségre a 14. percig kellett várni: Cserí ívelt a jobb oldalra Nagy Dánielhez, akinek a fejese Demjén kezében kötött ki. A 20. percben vezetést szereztek a hazaiak: Zimonyi kényszerítőzött Szánthóval, majd ziccerben Pillárról pattant vissza elé a labda, amelyet a jobb alsóba lőtt (1-0). Nagy Dániel újabb fejessel próbálkozott, majd sárga lapok borzolták a kedélyeket, de helyzetek nem igazán alakultak ki.

A 44. percben Tajti szabadrúgását Lesjak fejelte középre, ahol Szépe érkezett és lőtte a labdát a jobb felsőbe (2-0).

A szünetben hármat cserélt Pintér Attila, beállt Martic, Vutov és Serderov, de nem változott sokat a játék képe. Többet támadott a vendégcsapat, de igazi helyzeteket nem tudtak kialakítani, a távoli lóvését pedig vagy nem találtak kaput, vagy könnyű zsákmányt jelentettek Demjénnek.

A 80. percben aztán a ZTE pontot tett a mérkőzésre: Koszta jobb oldali beadására érkezett Szánthó, és a jobb alsóba továbbította a labdát (3-0). Mivel újabb találat nem született, a zalaegerszegiek magabiztos, háromgólos sikert arattak a mezőkövesdiek ellen.

NB I, 13. forduló

ZTE FC–Mezőkövesd 3-0 (Zimonyi 19., Szépe 44., Koszta 80.)

ZTE FC: Demjén – Bedi, Lesjak, Bobál, Szépe – Sankovic, Favorov – Szánthó (Gergényi 85.), Tajti (Tanasin, 64.), Zimonyi (Vass P., 64.)- Könyves

Mezőkövesd: Szappanos – Farkas, Pillár, Katanec, Vadnai – Szeles, Berecz – Cseri (Vajda 83.), Nagy D. (Barczi, 60.), Besirovic – Jurina