NB I: Dárdai nagy gólja nem ért győzelmet a Vidinek Zalaegerszegen

1-1-s döntetlennel ért véget a ZTE és a MOL Fehérvár nyitóbajnokija Zalaegerszegen.
Dudás Gábor 2021. augusztus 1., vasárnap 19:39
1-1-s döntetlennel ért véget a ZTE és a MOL Fehérvár nyitóbajnokija Zalaegerszegen.
Szerző: Dudás Gábor 2021. augusztus 1., vasárnap 19:39

I. félidő:

Az európai kupakudarc után javítani kívánó Vidi kezdte aktívabban a találkozót, próbált irányítani, de a ZTE sem állt vissza csupán védekezni. Emiatt egy egészen lüktető játékkép alakult ki a pályán, igaz, nem túl sok igazán nagy helyzettel.

Akadt viszont így is két-három komolyabb gólszerzési lehetőség az első játékrészben. Az első és az addigi legnagyobb a hazaiak előtt: a 22. percben Gergényi remek beadását Zimonyi 7 méterről fejelte kevéssel a jobb kapufa mellé. De a fehérváriaknak is volt helyzetük, Nikolics a 21. és a 33. percben is a kapuba találhatott volna akár, de előbb nem volt elég pontos, majd Demjén mentett nagyot.

II. félidő:

Szinte azonnal megszerezte a vezetést a vendégcsapat a szünet után: a 47. percben egy szöglet után lecsorgó, majd röviden mentett labda került Dárdai elé, aki 20 méterről nagy gólt ragasztott a kapu jobb oldalába (0-1).

Úgy tűnt, a Vidinek állhat a meccs, de a játékrész közepén egyenlített a fordulás után passzívabb zalai csapat. Egy felívelt szabadrúgást még kivágtak a fehérváriak, de a labda végül Bedi elé került, aki balról be is adott. A beadást Kovácsik középre ütötte, ahol érkezett Babati, akinek a lövése végül a kapuba csorgott. A VAR-stáb is megnézte a gólt, de nem találtak semmi kivetnivalót végül (1-1).

A kapott gól után próbált rákapcsolni a Fehérvár a kapott gól után, de nem igazán tudott mit kezdeni a zalaiak védekezésével. Inkább meddő mezőnyfölényben játszottak a vendégek, akik néhány beadást leszámítva kevés veszélyt tudtak kialakítani a kapunál. Így végül maradt az 1-1, ami aligha az az eredmény, amivel a MOL Fehérvárnál számoltak a nyitányon.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

ZTE - MOL Fehérvár 1-1 (Babati 68., ill. Dárdai 47.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz