ZTE

A Fradi magyar szélsőjével erősített a ZTE - hivatalos

A ZTE FC hivatalos honlapján közölte, hogy egy évre kölcsönvette Szánthó Regőt a Ferencvárostól.
Csakfoci Admin 2020. július 27., hétfő 13:42
A ZTE FC hivatalos honlapján közölte, hogy egy évre kölcsönvette Szánthó Regőt a Ferencvárostól.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 27., hétfő 13:42
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Hétfőn kora délután hivatalos oldalán jelentette be a ZTE FC, amit a csakfoci.hu július közepén elsőként jelzett: Zalaegerszegen kötött ki a Ferencváros utánpótlás-válogatott támadója, Szánthó Regő.

A klub rövid közleménye szerint a 19 éves játékos a 2020/2021-es idényt kölcsönben tölti Zalaegerszegen.

A tehetséges, a középpálya közepén és két szélén is bevethető támadó középpályás el is utazott csapattal a ciprusi edzőtáborba, ahol a keddi edzőmérkőzésen be is mutatkozhat kék-fehérben.

Szánthó januárban igazolt az ETO FC Győrtől a Fradihoz, amelynél éppen a ZTE elleni idegenbeli találkozón debütált az előző idényben, de a kooperációs szerződés keretein belül hat mérkőzésen pályára lépett az NB II-es Soroksárban is, itt két gól és egy gólpassz volt a mérlege.

Olvastad már?
Fradi: Válogatott játékos érkezett a védelembe - hivatalos
A honlapunkon is megjelent hírnek megfelelően szerződtette a Ferencváros az eddig a lengyel Korona Kielcében szereplő 26 éves bosnyák válogatott védőt, Adnan Kovacevicet.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Szoboszlai új szerződése
Fabrizio Romano árult el részleteket Szoboszlai Dominik új liverpooli szerződéséről.
Vasas
Koszta Márk
A csakfoci.hu elsőként áprilisban közölt hírének megfelelően Koszta Márk a Vasasban folytatja pályafutását.
Légiósok
Willi Orbán
Durva feltételekkel maradhat csak Lipcsében a magyar válogatott vezére, Willi Orbán.
Tovább az összes átigazoláshoz