Vignjevic: „A Fradi nem csinált az 1. félidőben semmit”, Máté szerint Dollal 3-0 lett volna – edzői értékelések

A Haladásnál elveszett pontról beszéltek, Angyalföldön mélyebben ki fogják elemezni a Balmazújváros elleni találkozót, míg Pintér Attila szerint a profi világban nincs olyan, ami az ő meccsükön történt.
admin 2017. október 21., szombat 20:25
A Haladásnál elveszett pontról beszéltek, Angyalföldön mélyebben ki fogják elemezni a Balmazújváros elleni találkozót, míg Pintér Attila szerint a profi világban nincs olyan, ami az ő meccsükön történt.
Szerző: admin 2017. október 21., szombat 20:25

Ferencváros - Újpest 1-0

Máté Csaba (FTC, másodedző): - Nem kezdtük jól a mérkőzést, sőt, az első félidő nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Az Újpest nagyon megnehezítette a dolgunkat. Abszolút nem tudtunk támadást felépíteni, esetlegesek voltunk, sok volt az ívelés Dani felé. A félidőben próbáltunk egy labdabiztos játékos (Leandro) behozatalával változtatni ezen, és ez sikerült is. Ő olyan szituációkban is elkéri a labdát, amelyben más nem meri. Így többször kerültünk be a védelem és a középpályás sor közé. Ez a félidő jobban hasonlított arra, amit elképzeltünk. Érett a gólunk, voltak ígéretes lövéseink. Azt kértük a játékosoktól, hogy ne kapkodjanak, ezt a mérkőzést az utolsó 20 percben is meg lehet nyerni.

Máté elmondta, hogy nem azért járnak az Újpest előtt, mert az utóbbi időben jó eredményeket értek el ellenük.

- Azért járunk az Újpest előtt, mert rendre megelőzzük őket a tabellán, és nem azért, mert most megvertük őket. Tavaly kikaptunk a Mezőkövesdtől, mégsem járnak előttünk.

A tréner arra is kitért, hogy hiányzott-e Doll a kispadról vagy sem.

- Ha Doll itt lett volna, biztos 3-0-ra nyerünk, így nehezebb volt – mondta viccesen.

Nebojsa Vignjevic (Újpest): - Nagyon jól játszottunk az első félidőben, kontrolláltuk a meccset. A Fradi nem csinált semmit az első játékrészben, nem is voltak lehetőségei. A másodikban agresszívabbak lettek, de nem volt nagy ziccerük. Nekünk megvoltak a helyzeteink, de nem sikerült eredményesnek lennünk, és egy jó fejessel az ellenfél nyerte meg a mérkőzést. Ez az egy momentum döntött. Gratulálnom kell a játékosaimnak, mert mindent megtettek, jó meccset játszottak.  

Arra a kérdésre, miszerint, ha ma nem szerez pontot a mai meccsen, akkor távoznia kell, röviden csak annyit mondott: „Nem hallottam erről

 

Paks - Mezőköved 1-1

Csertői Aurél (Paks):Az első félidőben a ziccer passzok helyett az ellenfélnek adtuk a labdáinkat, az NB I-ben elvárható lenne a pontosabb végjáték. Ez a része nem működött jól a játékunknak. A második félidőben "gyűrtük" az ellenfelet, beadásaink voltak, két kapufánk is akadt, illett volna legalább egyszer betalálni, igaz, az ellenfélnek is volt egy kapufája. Azt kell mondanom, hogy reális eredmény az iksz. Sokkal vállalkozóbb szellemben kell játszanunk ahhoz, hogy ezekből a döntetlenekből 3 pont legyen. (paksifc.hu)

Kuttor Attila (Mezőkövesd): - Eredmény és játék szempontjából is rendben volt ez a meccs. Amit lehetett négy nap alatt, azt megtettük a játékunk építésében és az ellenfél kielemzésében is. Amire felkészültünk, azt meg is tudtuk valósítani a pályán. Azzal, hogy ismét kispadra ülhettem az NB I-ben, olyan érzésem volt, mintha hazatértem volna, hiszen 20 évet töltöttem el a pályák környékén, jó volt ismét részese lenni az élvonalnak. (mezokovesdzsory.hu)

Vasas - Balmazújváros 1-2

Michael Oenning (Vasas): - Csalódott vagyok amiatt, amilyen mérkőzést játszottunk. Itt volt a lehetőségünk arra, hogy a mögöttünk álló csapatoktól ellépjünk. A mai mérkőzésen csak focizni akartunk, de ez így önmagában kevés volt. Csak előrefelé gondolkodtunk és hiányzott a szív és szenvedély, ami szükséges az ilyen mérkőzésekhez. Megint olyan gólokat kaptunk, amelyek teljes mértékben elkerülhetőek lettek volna. Ezt követően futnunk kellett az eredmény után, de sajnos nem sikerült a hátrányt ledolgoznunk. Azért is kár a mai vereségért, mert jó kiindulási alap lett volna, hogy megerősítsük a pozíciónkat a tabellán. Házon belül mélyebben elemezni fogjuk ezt a mérkőzést. (vasasfc.hu)

Horváth Ferenc (Balmazújváros): A találkozó után nem csak a mérkőzésről beszélt a szakvezető.

Videoton - Puskás Akadémia 2-0

Marko Nikolic (Videoton): Jól megérdemelt győzelem volt a mai, végig kontrollálni tudtuk a találkozót. A talaj remek volt, ez feküdt a passzjátékunknak, taktikailag pedig az egyik legjobb meccsünket játszottak. Sok helyzetünk is volt, ami az egyetlen hiányérzetünk lehet, hogy a hajráig ezeket nem használtuk ki. Ezt leszámítva viszont jól használtuk a labdát, amikor elveszítettük, akkor pedig nyomást helyeztünk az ellenfélre és hamar visszaszereztük azt, ellenfelünknek nem igazán voltak lehetőségei. Gratulálok a játékosoknak, de nincs sok időnk a regenerációra, hiszen kedden kupameccset játszunk, egy hét múlva pedig következik a fontos Újpest elleni bajnoki. A mai mérkőzésen erős volt a kispadunk, ezért is fontos, hogy mély legyen a keret. A kispadról beszálló játékosok pedig mind kiváló hozzáállással álltak be és segítették a csapatot. A folytatásban tovább küzdünk a céljainkért. Még sok-sok meccs van hátra, de az az érzésem, hogy jó úton járunk. Szurkolóinknak köszönjük, hogy eljöttek Budapestre és itt is végig biztattak minket! (vidi.hu)

Pintér Attila (Puskás Akadémia): Nehéz beszélni erről a meccsről. Leszűkítettük a csapatrészek közti távolságokat, sok labdát szereztünk, amiből meg is indultunk, de a végén rossz döntéseket hoztunk, nem volt olyan hatékony a játékunk, mint az előző fordulóban a Ferencváros ellen. Bátrabban kellett volna futballoznunk. A profi világban ilyen nincs, ami a meccs végén történt. Megengedhetetlen gólokat kaptunk, sajnos mindenki a lefújást várta. 88 percig mindent megtettünk, 8-9 szögletet meg tudtunk oldani, utána mégis elveszítettük a meccset. Nem csak ezért nem szereztünk pontot, hanem azért sem, mert a kontráinkat nem tudtuk végigvinni. Nagyon erős a 12 csapatos bajnokság, nem férnek bele olyan hibák, amilyeneket ma elkövettünk. (vidi.hu)

Debrecen - Haladás 1-1

Herczeg András (Debrecen): Fegyelmezetten és szervezetten játszott a Haladás, hamar kaptuk a gólt. Végig irányítottuk a játékot, kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani most. Sajnálom, hogy kimaradt a végén Tabakovic nagy helyzete. Menet közben két kényszerű cserénk is volt sérülés miatt. Gratulálok a Haladásnak. Gratulálok a játékosaimnak is. Emelt fejjel jöhettek le a játékosok a pályáról. (haon.hu)

Pacsi Bálint (Haladás): Gratulálok Herczeg Andrásnak, hiszen bebizonyította, hogy magyar és debreceni játékosokkal is lehet ilyen focit játszani. Mi is ezen az úton járunk, a magyar labdarúgást kell szolgálnunk, hogy minél több játékost neveljünk. A szívem akkor boldog, ha Kiss Tamás így futballozik, és a másik oldalon Varga Kevin. Jó ötlet a kettős rangadó, hiszen nézők nélkül nincs foci. Az első félidőt jól kezdtük, domináltunk, a 2. félidőben a Debrecen a minőségi cserének köszönhetően jobban játszott. Voltak helyzeteink nekünk akkor is, akár győzelemmel is mehetnénk haza. A két félődő alapján egy pont az egyik csapatnak, egy pont a másiknak, a harmadik pedig elveszett valahol. (haon.hu)

Diósgyőr - Honvéd 2-1

Bódog Tamás (Diósgyőr): Küzdelmes mérkőzést játszottunk, ami hál'Istennek egy slusszpoénnal zárult. A második gólunk után az ellenfélnek nem is maradt ideje a javításra. Nyertünk a tavalyi bajnok ellen, parádé! Az első harminc perc jól sikerült, azt követő szakaszban viszont a Honvéd fölénk nőtt. A második félidőben ikszes meccset láttam, ahol a vége felé talán domináltunk, de az edzőnek mindig maga felé hajlik a keze az értékeléskor. A gól viszont bennünk volt, és le a kalappal a játékosok előtt, hogy a kihagyott büntető után is hittek abban, hogy jó vége lehet. Szenzációs érzés, hogy a csapat ennyire akart! Az első büntető előtt én szóltam be a pályára, hogy Ugrai rúgja, mert eddig mindet értékesítette, de soha többet nem teszek ilyet. Végül nyertünk, így túlélem a mai napot. Aki a tavalyi bajnokot megveri, az bárkit legyőzhet, a jövő heti felkészülés során ebből fogunk erőt meríteni. (dvtk.hu)

Erik van der Meer (Honvéd): Jó és kemény meccset játszottunk, a férfias küzdelemben is partnerek voltunk. Az első gól előtt Banó-Szabó szabálytalannak ítélt bedobása után került az ellenfélhez a labda, ebből szereztek vezetést, majd Holender szép góllal egyenlítettünk. A második félidőben is kiegyenlített erők küzdöttek. Egész héten keményen dolgoztunk a csapattal, de nehéz a játékosokat motiválni, ha a játékvezetők tönkreteszik a mérkőzéseket. A DVSC ellen úgyszintén műesés miatt ítélt ugyanez a játékvezető ellenünk büntetőt. Az első 11-es előtt az ellenfél játékosa nekiszaladt a védőnknek, semmi nem történt. A másodiknál pedig - húsz alkalommal néztem vissza a lefújást követően a felvételt - Bobál fellőtte a levegőbe a labdát, és ahogy elesett, természetes módon felfelé mozgott utána a lába, így ért hozzá Busai fejéhez. Szégyen két ilyen büntetőt ítélni egy mérkőzésen. Az 1-1 teljesen reális eredmény lett volna. (dvtk.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Ferencváros
Tokmac Nguen
Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa-aranyérem, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör után a svéd Djurgarden együtteséhez igazolt a Ferencvárostól Tokmac Nguen.
Tovább az összes átigazoláshoz