Vidi: Olaszországból igazoltak magyar támadót – több megkeresése is volt az NB I-ből

Korábbi hírünknek megfelelően Fehérváron folytatja pályafutását Szabó Levente, aki a kooperáció keretein belül a Budaörsnél fog készülni.
Nyikes Zoltán 2019. szeptember 13., péntek 11:59
Korábbi hírünknek megfelelően Fehérváron folytatja pályafutását Szabó Levente, aki a kooperáció keretein belül a Budaörsnél fog készülni.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. szeptember 13., péntek 11:59

Hivatalossá vált, amit honlapunk korábban előre jelzett: a MOL Fehérvár FC szerződtette a 20 éves Szabó Leventét, aki az elmúlt években Olaszországban futballozott

Szabó Levente 1999. június 6-án született Székesfehérváron. A labdarúgás alapjaival először a Sárszentmiklós SE-ben, majd az akkor Videoton FC Főnix néven versenyző korosztályos együttesben ismerkedett meg - itt csapattársa volt többek között Bolla Bendegúz és Szoboszlai Dominik is. Később a Győri ETO FC utánpótlásában szerepelt, 2007 és 2015 között 133 meccsen összesen 272 gólt termelt a magyar utánpótlás-rendszerben.

2015 nyarán igazolt az olasz Atalantához, melynek színeiben U17-es bajnok lett. Ezt követően, 2017-ben Genoaba igazolt, ahol az U19-es együttes játékosa volt. 2014 óta rendszeresen tagja a magyar korosztályos válogatottaknak, az U19-es nemzeti csapatban hét találkozón háromszor volt eredményes – írja a molfehervarfc.hu.

– Székesfehérváron születtem, Sárbogárdon nőttem fel és Vidi-szurkolóként gyermekkoromban sokat jártam a csapat mérkőzéseire, de aztán másfelé vezetett a karrierem. Örülök, hogy most visszatérhetek, nagyszerű lehetőség számomra a Vidi. Igyekszem fejlődni és kamatoztatni az olaszországi tapasztalatokat. Az Atalantával megnyertük a korosztályos bajnokságot, a Genoánál pedig több ízben is a Serie A-s csapattal készülhettem, összességében sikeresnek értékelem a légiós éveimet. Célom, hogy szép lassan beépüljek a MOL Fehérvár FC első csapatába és minél több játéklehetőséghez jussak, minél több góllal segítsem az együttest – fogalmazott Szabó Levente.

– Az elmúlt évek során többször is téma volt Levente hazahozatala.

Több megkeresése is volt az NB I-ből, örülök, hogy végül minket választott.

Vérbeli, klasszikus csatár, akiben rengeteg potenciál rejlik. A folyamatos játéklehetőséget biztosítandó a közeljövőben a kooperáció keretein belül a Budaörsnél fog készülni, de biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül bemutatkozhat a Vidi első csapatában is. Az utánpótlás-válogatottaknál eddig minden korosztályban szerepet kapott, bízom benne, hogy hamarosan az újjáalakuló U21-es nemzeti csapatnál is számításba fogják venni – nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz