A molfehervar.hu-n megjelent közleményt változtatás nélkül közöljük:

“A Fehérvár F.C. Kft., mint a mérkőzésekért, és az azon résztvevőkért teljes körűen felelős rendező, a rendelkezésre álló információk alapján nem látja garantáltnak a biztonságos mérkőzésrendezés körülményeit Sóstón. 

Ahogyan azt a Székesfehérvár Önkormányzata által a mai napon kiadott közlemény is elismeri, a főépületben található öltözőblokkok nem használhatóak rendeltetésszerűen, így az üzemszerű és kockázatmentes működés nem biztosított a sportolók, a szakmai stábok, a játékvezetők és a mérkőzés szervezésében résztvevő egyéb szereplők részére sem. A közlemény továbbá úgy fogalmaz “az öltőzők használhatósága is biztosított lehet az első tervezett hazai mérkőzés időpontjáig” tehát pillanatnyilag nincsen garancia arra, hogy a probléma valóban megnyugtatóan megoldásra kerül.

Tekintettel arra, hogy klubunkat a józan ész és a felelősségtudat mellett az UEFA szabályzatai is kötelezik, nem vállalhatunk sem a lebonyolítást veszélyeztető, sem egészségügyi kockázatot, így a felcsúti Pancho Aréna került kijelölésre az Európa Liga 1. (illetve továbbjutás esetén a 2.) selejtezőkörének otthon adó stadionként. 

Megértjük szurkolóink érzéseit, klubunk is csalódott, hogy egyelőre nem játszhatunk nemzetközi mérkőzést új otthonunkban, ugyanakkor a lehetséges rendezési és egészségügyi kockázatokat felmérve nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne átgondolt, felelős döntés szülessen. Bízunk benne, hogy a fennálló helyzet a lehető legrövidebb idő alatt rendeződik, így mielőbb újra a Székesfehérváron szurkolhatunk a csapatnak! A kényelmetlenségért elnézésüket kérjük.

A mérkőzéssel kapcsolatos jegyinformációkról hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.”