A magyar csapatok a múlt hét szombaton megrendezett Magyar Kupa-döntővel lezárták a 2018-19-es idényt. A folytatásra már készülődnek a vezetők, miképpen Székesfehérváron a Vidinél, amely július 1-től MOL Fehérvár FC néven folytatja a OTP Bank Liga küzdelmeit. A fehérváriaknak nem titkolt céljuk, hogy a következő szezonban újra három fronton szeretnének kimagaslóan teljesíteni.

Kovács Zoltán sportigazgató szerdán az M1 “Ma Este” című műsorában beszélt a csapatnál már zajló háttérmunkáról, a leendő igazolásokról és a felkészülésről.

Nálunk sosincs vége a szezonnak. A csapat és az edzők már a jól megérdemelt pihenőjüket töltik, de azért szeretünk előre dolgozni, úgyhogy nem most kezdtünk el készülni a nyárra. Ennek köszönhető az, hogy már bejelentettünk két új igazolást, és a napokban várhatóak további bejelentések is. Nagyon sikeres évet zártunk, de csak majdnem tökéletes volt. Tökéletes akkor lett volna, ha a bajnoki címünket is meg tudtuk volna védeni, de ettől függetlenül boldogok vagyunk. Részben elégedettségről is beszélhetünk, ami mindig egy veszélyes érzés, mert ilyenkor az ember nehezebben tud továbblépni. Azt gondolom, hogy van hová tovább fejlődni, és szeretnénk is előre lépni. 

EL: A Vidi “bosszút állhat” a Honvédot kiejtő csapaton, a kispestiek és a debreceniek Gyurcsóékkal is játszhatnak

A 45 éves sportigazgató műsorvezetői kérdésre elmondta, mi szükséges ahhoz, hogy a következő, 2019-20-as idény valóban tökéletes legyen.

Mind a három sorozatban szeretnénk továbbra is építkezni, és mind a három kitűzött célt szeretnénk elérni.

Nyilvánvalóan ebből a legnehezebb a csoportkör elérése, ez teljesen egyértelmű. Így, hogy átéltük ezt a fantasztikus élményt, szeretnénk minél többször és minél hamarabb újra ott lenni. Nehezebb, mint a bajnokságot megnyerni vagy a Magyar Kupát elhódítani.

Ettől függetlenül ugyanolyan büszkék voltunk a bajnoki címünkre, mint a Magyar Kupa-győzelemre. Ezeket is szeretnénk megismételni, újra átélni. Rengeteget dolgoztunk és fogunk is, ha kell, akkor még többet. A szerencse főleg a csoportkör esetében nagyon fontos és nagyobb arányban vesz részt az eredményességünkben. Kicsit nagyobb keret, jobb rotáció is kell ahhoz, hogy sikerrel vegyük az akadályokat. Remélem, még erősebb kerettel tudunk nekivágni a következő szezonnak – tette hozzá.

A Vidi az elmúlt időszakban két játékos érkezését már bejelentette: a Soroksár korábbi kapusa, Kovács Dániel valamint rivális Ferencvárostól érkező ukrán szélsője, Ivan Petrjak is a fehérváriaknál folytatja a pályafutását. Kovács elárulta azt is, milyen poszton terveznek erősíteni a nyáron.

Előrefelé szeretnénk még erősíteni, két-három játékos érkezése várható. Magasra tettük a lécet, nem szeretnénk alatta közlekedni. Inkább egyszer-egyszer leverjük, de akkor szeretnénk felette lenni, mert az azt jelenti, hogy minőségi játékosokat tudunk a klubhoz csábítani, ami elengedhetetlen. Ettől függetlenül mindegy, hogy milyen nemzetiségű az illető. Az a lényeg, hogy minőségi futballista legyen.

Korábban honlapunk lengyel sajtóhírekre hivatkozva beszámolt arról, hogy Marko Nikolic is esélyes lehet a Lech Poznan vezetőedzői posztjára. Az esetleges érdeklődőkről, és a tréner jövőjéről a sportigazgató eloszlatta a kételyeket.

Én is olvastam a vele kapcsolatosan megjelent híreket, pletykákat, illetve a vezetőedzőnk reakcióját. Azt mondta, őt megkeresték, minket még senki nem keresett meg. Ha nem lenne eredményes, akkor senki sem lenne kíváncsi a munkájára. Bajnokságot nyert a csapattal, Magyar Kupa-győztes lett, ez legalább annyira dicsőség számára, mint a klubnak. Ha sikertelen edző lenne, nem keresné senki.

Kovács zárásként a nyári felkészülésről is szót ejtett.

Orvosi vizsgálatokkal, és fizikai tesztekkel kezdjük a felkészülést. Utána június 12-én már edzés van a keret tagjainak, és 15-én indulunk edzőtáborba Ausztriába, ahol edzőmeccseket is fogunk játszani – fogalmazott a sportigazgató.