Vidi: "Nagyon az út elején járunk, de..." - így halad Huszti rehabilitációja

A MOL Fehérvár FC vezető fizioterapeutája elmondta, eddig semmiféle komplikáció nem lépett fel, minden a tervek szerint halad.
Nyikes Zoltán 2019. október 14., hétfő 19:03
A MOL Fehérvár FC vezető fizioterapeutája elmondta, eddig semmiféle komplikáció nem lépett fel, minden a tervek szerint halad.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. október 14., hétfő 19:03

Mint ismert, olyan súlyos térdsérülést szenvedett a MOL Fehérvár FC középpályása, Huszti Szabolcs az Újpest elleni bajnokin szeptember végén, hogy elkerülhetetlen volt a műtét, amit követően hat hónapot vehet igénybe a teljes felépülésének az ideje. A fehérváriak hivatalos oldalán Barta Gábor, a klub vezető fizioterapeutája adott helyzetjelentést Huszti állapotáról.

–Huszti Szabolcs rehabilitációja a műtét utáni első napon elkezdődött, a mai naptól azonban már itt Székesfehérváron folytatódik a teljes gyógyulást elősegítő munka. Délelőtt megtörtént a varratszedés, a következő két hétben pedig a legfőbb célunk az lesz, hogy növelni tudjuk 90 fokig Szabolcs műtött lábának a mozgástartományát. Fontos megelőznünk azt, hogy beduzzadjon a térde, valamint azt is, hogy izomtömeget veszítsen.

Különböző módszerekkel segítjük a szalag beépülését - ehhez a legkorszerűbb orvosi műszerek állnak rendelkezésünkre - valamint kezeljük a sebet.

Nagyon az út elején járunk, de azt örömmel mondhatom, hogy eddig semmiféle komplikáció nem lépett fel, minden a tervek szerint halad - persze nagyon hosszú út vár még Szabolcsra a teljes felépülésig – nyilatkozta a fizioterapeuta.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz