City-veréssel “melegítettek” a Vidire

Európa egyik legnagyobb skalpját tűzte az övére a Chelsea a hétvégén azzal, hogy 2-0-s győzelmével elvette az eddigi angol listavezető Manchester City veretlenségét. A meglehetősen rapszodikusan futballozó Kékek (az utóbbi hetekben a City mellett a PAOK-ot és a Fulhamet verték nullára, de közben kikaptak a Tottenhamtől és a Wolverhamptontól is) ezzel remek “főpróbát” tartottak a MOL Vidi FC elleni Európa Liga-csoportmeccs előtt.

Hogy a budapesti Groupama Arénában játszik-e majd, nem tudni, mindenesetre a belga Eden Hazard továbbra is vezéralakja a Chelsea-nek, a belga támadó gólt ugyan nem szerzett, de már a hetedik és nyolcadik gólpasszát adta az idényben a rangadón. A vb-bronzérmes futballista természetesen örült a Guardiola-csapat elleni sikernek, de már a magyarországi mérkőzésre is előre tekintett.

Pedig Angliában már sok jelentőséget nem tulajdonítanak a találkozónak, tekintve, hogy a Chelsea első helye a csoportban már garantált és minden bizonnyal tartalékosabb összeállításban lépnek majd pályára az angolok Budapesten.

“A csütörtöki találkozó a Vidi ellen nem lesz több, mint egy edzőmeccs, hisz az első hely már garantált az EL-csoportban, de ha a Chelsea vissza akar térni a győzelmi ösvényre, mégis komolyan kell vennie a mérkőzést”

– fogalmaz például az SB Nation nevű portál Angliában. Utóbbi kijelentéssel ért egyet Hazard is.

Nagyon jó érzés volt győzni, különösen a Wolves elleni, hétközi vesztes meccs után. Kemény mérkőzés volt, különösen az első félidőben, de a fordulás után a kezünkben volt a találkozó, és kétszer a kapuba is találtunk. Végül megérdemelten nyertünk a City ellen.(…) Most, hogy ennek a meccsnek vége, szeretnénk ezen az úton maradni, ehhez viszont az kell, hogy nagyon oda figyeljünk, fókuszáljunk a csütörtöki, Vidi elleni meccsre, majd aztán hétvégén, a Brighton ellen is – fogalmazott Hazard.

Még veretlen a Vidi a Chelsea-meccs bírójával – ő vezet csütörtökön

Brutális számai vannak a Chelsea-védőnek

A belga mellett érdemes még kitérni egyébként a spanyol védőre, Cesar Azpilicueta, aki ugyancsak kétséges, hogy ott lesz-e a Vidi ellen a pályán (az első meccsen sem játszott), de a City elleni produkciója mindenesetre kimagasló volt. A Whoscored statisztikája szerint a bekk az egész PL-szezonban példátlan módon 13 sikeres szerelési kísérletet mutatott be, megnyerte légipárbajai 100 százalékát, emellett 93 százalékos pontossággal passzolt…