A Videoton mellett csak négy csapat volt képes a Real Madrid ellen ekkora bravúrra

A magyar csapat is ott van azok között a klubok között, akik sosem kaptak ki a Real Madrid otthonában.
Budai László 2017. december 1., péntek 12:29
A magyar csapat is ott van azok között a klubok között, akik sosem kaptak ki a Real Madrid otthonában.
Szerző: Budai László 2017. december 1., péntek 12:29

Érdekes statisztikára hívta fel a figyelmet a vijesti.me azután, hogy a spanyol harmadosztályú Fuenlabrada 2-2-es döntetlent ért a Real Madrid otthonában, a Király Kupában. A honlap gyűjtése szerint mindössze öt olyan együttes van a világon, amely sosem kapott ki a Bernabéuban – és egy magyar klub is tagja ennek a szűk elitlistának.

Arsenal

A londoniak a 2005/06-os szezonban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében kerültek össze a királyiakkal. Az Ágyúsok pedig Thierry Henry találatával 1-0-s előnyt szereztek az odavágón. A visszavágó egyébként 0-0 lett, így az Arsenal az idegenbeli sikerrel tovább is jutott.

Slovan

A pozsonyiak az UEFA Kupa első körében 2-1-es vereség után látogattak a legendás stadionba az 1991/92-es szezonban. A madridi visszavágón pedig 1-1-es döntetlent értek el, azaz veretlenek maradtak a Bernabéuban.

Videoton

A magyar együttes az emlékezetes, 1985-ös UEFA Kupa-menetelés végén a sorozat döntőjében találkozott a madridiakkal. A spanyol csapat az első mérkőzésen nagy arányú, 3-0-s győzelmet aratott. A Spanyolországban rendezett visszavágó sokáig 0-0-ra állt, ám a hajrában Májer Lajos találatával a Vidi legyőzte a Realt a Bernabéuban – igaz, a trófea a hazaiaké lett. Mindenesetre ezzel a sikerrel a Vidi is feliratkozott a listára.

Ipswich

Az 1973/74-es szezonban, az UEFA Kupa első körében az Ipswich hazai pályán 1-0-ra győzött a Real ellen, majd a visszavágón 0-0-t ért el.

Fuenlabrada

A legfrissebb eset: a 2-0-s hazai vereség után a harmadosztályú kiscsapat 2-2-es döntetlent harcolt ki, ezzel bár kiesett, felejthetetlen emléket szerzett szurkolóinak.

Az öt csapatot összeköti, és fontos megemlíteni, hogy mindannyian csak egyszer szerepeltek a Bernabéuban.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz