Videoton: Két fontos edző is távozott - hivatalos

A fehérváriak hivatalosan is megerősítették, hogy Pető Tamás elhagyja a Videotont. Mellette egy másik tréner is búcsúzik.
Budai László 2018. január 9., kedd 14:20
A fehérváriak hivatalosan is megerősítették, hogy Pető Tamás elhagyja a Videotont. Mellette egy másik tréner is búcsúzik.
Szerző: Budai László 2018. január 9., kedd 14:20
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Amint azt pénteki cikkünkben előre jeleztük, kedd délután hivatalossá vált: Pető Tamás és a Videoton közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. Pető azután, hogy korábban játékosként és játékos-megfigyelőként is a Vidi alkalmazásában állt, 2015 júniusa óta az első csapat szakmai stábjában dolgozott, ahol asszisztens edzőként segítette Bernard Casoni, Horváth Ferenc, Henning Berg és Marko Nikolic munkáját is, a 2015/2016-os szezonban pedig megbízott vezetőedzőként is irányította a fehérváriakat - írja a vidi.hu.

Mellette szintén közös megegyezéssel távozott Csucsánszky Zoltán is. Csucsánszky játékosként a Vidi történetének 21. válogatott labdarúgója lett 1988-ban, pályafutása befejezése után az első csapat pályaedzőjeként, valamint technikai vezetőként is dolgozott, majd az utánpótlásnál helyezkedett el, az elmúlt öt szezonban a legidősebb korosztályok mellett volt vezetőedző.

Olvastad már?
A Videoton három őszi alapembere sem kezdheti a felkészülést az első csapattal - részletek
Ők nem is kezdhetik meg a munkát az élvonalbeli kerettel.
Elolvasom
Átigazolások
Diósgyőr
Régi-új arc a stábban
Dobos Attila lesz a DVTK NB II-es csapatának erőnléti edzője, Takács Péter vezetőedző stábjában. (Diósgyőri Könyv)
Kisvárda
Egy új arc a rajton
A felkészülés hétfői rajtján csatlakoznak a kerethez a máshova kölcsönadott futballisták, az eddigi várdai kölcsönjátékosok viszont távozhatnak. Egyelőre a Dunaszerdahelyről érkező Cristián Herc tekinthető új arcnak.
NB I
Bernd Storck visszatérne
"Figyelemmel követem az NB I-et, és természetesen a válogatott meccseit. Ha olyan projekt lenne, ami felkeltené az érdeklődésemet, szívesen visszatérnék” - Bernd Storck a Nemzeti Sportnak.
Tovább az összes átigazoláshoz