Videoton: "Eggyel több az ezüstérem, mint kellene"

A kedden szerződtetett új vezetőedzővel, Marko Nikoliccsal is a bajnoki cím a cél a legutóbb második Videoton FC labdarúgócsapatánál.
Dudás Gábor 2017. június 8., csütörtök 10:11
A kedden szerződtetett új vezetőedzővel, Marko Nikoliccsal is a bajnoki cím a cél a legutóbb második Videoton FC labdarúgócsapatánál.
Szerző: Dudás Gábor 2017. június 8., csütörtök 10:11

Kovács Zoltán sportigazgató csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta, nagy csalódásként élték meg, hogy május végén csak ezüstérmet nyertek az NB I-ben.

"Eggyel több az ezüstérem, mint kellene, illetve mondhatjuk úgy is, hogy eggyel kevesebb, mert akkor a Magyar Kupa-döntőben is részt vehettünk volna" - utalt arra, hogy a legjobb 32 között a harmadosztályú Budafok búcsúztatta a fehérváriakat az MK-ban.

 

Nikolic kiválasztásáról a sportigazgató közölte, szükség volt a frissítésre, ugyanakkor hasonló játékfelfogású, futballfilozófiájú trénert akartak, mint a pénteken távozott norvég Henning Berg. Emellett pozitívumként kiemelte, hogy a Partizannal legutóbb szerb bajnok és kupagyőztes tréner előrelépésként élte meg a váltást.

Ami a célokat illeti, Kovács Zoltán mindenekelőtt a bajnoki címet jelölte meg a következő szezonra. A nemzetközi porondról megemlítette, izgatottan várják az Európa Kupa-selejtező június 19-i sorsolását, és remélik, hogy - a felkészülés részeként - magabiztosan túllépnek az első fordulón. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz