Az egyik romániai csatorna Európa Liga-műsorában lett téma a MOL Vidi FC szereplése a második számú kupasorozat főtábláján.

Ioan Andone, a román élvonalbeli FC Voluntari klubmenedzsere szerint egyáltalán nem meglepő az, hogy az utóbbi években a MOL Vidi FC a Bordeuax-val vagy a Ludogoreccel is elbánt már, hogy a PAOK ellen kétszer is győzött ősszel a csoportban vagy hogy csütörtökön 2-2 lett a Chelsea elleni meccse vége. A vezető korábban Fehérváron dolgozó ismerősétől értesült a magyar klub hátterének néhány részletéről elmondása szerint.

Sokat fektettek a Vidibe anyagilag és szakmailag is, beszéltem erről a klub korábbi játékos-megfigyelőjével (Hadnagy Zsolttal – szerk.), akit jól ismerek. Van például 4-5 scout-juk, egy egész hálózatuk, amely remekül működik már és kutatja az új játékosokat – mondta Andone.

A klubvezető a fehérvári büdzsét illetően is nyilatkozott, mondván ő úgy tudja, a magyar bajnok költségvetése 22 millió euró (azt rögtön hozzátehetjük, hogy az Andone által említett összeg túlzónak tűnik), ami a románok szerint meglepően kevés ahhoz képest, milyen eredményei voltak a Vidinek az utóbbi hónapokban és pláne ahhoz képest, amiből a legnagyobb román klubok, például a bukaresti FCSB működik.  A beszélgetésből jól kitűnt az a ki nem mondott kérdés, hogy vajon a román klubok hogy nem jutottak el odáig nagyobb költésvetésből, ahová a Vidi igen?

Összességében a román klubvezető elmondta, hogy a feltételek, elsősorban a játékos-megfigyelői háttér, amely a Vidi rendelkezésére áll jelenleg

“még a román élcsapatoknál sincsen meg.”

Vidi-titkok: “Akik eddig elutasítottak minket, most azok is kíváncsiak ránk” – 8000 játékost figyelnek (exkluzív)