Rekordgyanús: A Vidi fiataljának előbb lett NB I-es sárgája, mint élvonalbeli meccse

Elvir Hadzic a bemelegítés során kapott sárga lapot, még mielőtt beállhatott volna első NB I-es találkozóra.
Budai László 2018. április 16., hétfő 16:44
Elvir Hadzic a bemelegítés során kapott sárga lapot, még mielőtt beállhatott volna első NB I-es találkozóra.
Szerző: Budai László 2018. április 16., hétfő 16:44

Igen furcsán sikerült a bemutatkozása a Videoton fiatal játékosának, Elvir Hadzicnak. A 19 éves bosnyák futballista – aki a szintén a fehérváriaknál szereplő Anel Hadzic öccse – első alkalommal léphetett pályára az NB I-ben, amikor a 87. percben becserélték a Mezőkövesd ellen (0-0).

A kisebbik Hadzic azonban mindezt már úgy tette, hogy volt egy sárgája. A Videoton második csapatában alapembernek számító futballista ugyanis a 78. percben reklamált bemelegítő játékosként, amiért Kassai Viktor lappal figyelmeztette őt. Lényegében tehát előbb lett NB I-es sárga lapja, mint első osztályú játszott perce.

Elvir Hadzic egyébként az NB III Nyugati-csoportjában is lapokban igen gazdag meccseket szokott játszani, 19 találkozón 9 sárgája van.

Azt is meg kell említeni azonban, hogy a gólokkal sem adós: hat találatnál jár a fehérváriak második együttesében.

Átigazolások
Visszavonulás
Márkus Attila
Bejelentette visszavonulását Márkus Attila, a Nyíregyháza, a Mezőkövesd és a Békéscsaba korábbi futballistája.
Légiósok
Szabó Levente
Görögországból, Lengyelországból és az NB I-ből is érdeklődnek a német másodosztályban szereplő Eintracht Braunschweig 26 éves magyar csatára, Szabó Levente iránt. (nso.hu)
Arad
Tordai érkezett
Új kapus leigazolását jelentette be csütörtök délután az UTA: Tordai Árpád egy évre szóló, adott esetben meghosszabbítható megállapodást kötött az élvonalbeli aradi futballcsapattal.
Tovább az összes átigazoláshoz