Papucsban cserélték le Juhászt a Fradi ellen: "Még nem tudunk úgy örülni a Partizan miatt"

Az első gól szerzője és a furcsa körülmények között lecserélt Videoton-csapatkapitány is nyilatkozott a Ferencváros elleni, nem mindennapi rangadóról (3-1), amelyre picit a Partizan elleni EL-kiesés árnyékában került sor.
Dudás Gábor 2017. augusztus 28., hétfő 11:27
Az első gól szerzője és a furcsa körülmények között lecserélt Videoton-csapatkapitány is nyilatkozott a Ferencváros elleni, nem mindennapi rangadóról (3-1), amelyre picit a Partizan elleni EL-kiesés árnyékában került sor.
Szerző: Dudás Gábor 2017. augusztus 28., hétfő 11:27

Videoton – Ferencváros 3-1 (Pátkai 12., Scepovic 49., Stopira 83., ill. Priskin 89.)

Beszámoló itt!

A meccs részletes krónikája, percről percre itt!

Kétszer is félbeszakadt a Vidi-Fradi – ez volt az oka

 

Mint a Partizan ellen, de most gól lett

Pátkai Máté a Videoton első gólját lőtte az FTC ellen, már az első negyedórában betalált a magyar válogatott keretében is számításba vett középpályás. Ráadásul hasonló helyzetből, amelyet a Partizan elleni első EL-mérkőzésen elhibázott.

- Jót tett a lelkeknek ez a győzelem, ezen az úton kell továbbmenni, a bajnokságra és a kupára koncentrálni. Sajnos a nemzetközi kupa az elúszott, maximálisan azon leszünk, hogy a lehető legtöbb meccset megnyerjük és hogy minél tovább ott legyünk az első helyen. A mostani gólom talán kicsit könnyebb szituációból született, mint amilyen a helyzetem volt a Partizan ellen, lassabb labda volt, kicsit jobban rá tudtam készülni. Mondhatnám, hogy jó lett volna, ha inkább azt a helyzetet rúgom be, de ilyen ez a futball.

"Megtörtént a csere. Pulóverben és papucsban."

Hátizom-sérülése miatt kellett idő előtt cserét kérnie Juhász Rolandnak, de a váltásra csak a maratoni rangadó első játékmegszakítása után kerülhetett sor, nem mindennapi körülmények között, erről is beszélt a korábbi válogatott védő és Videoton-csapatkapitány az M4 Sport "Góóól" c. műsorában.

A szó szerint viharos mérkőzésről

- Nem volt rá példa a pályafutásom során, hogy ilyen mérkőzést játszottam volna, sőt, arra sem, hogy papucsban kértem volna cserét. Emlékezetes volt ez a mérkőzés, a legfontosabb pedig az volt, hogy a csütörtöki meccs után tudtunk váltani, és egy magabiztos győzelmet tudtunk aratni. (…) megint jól kezdtük a mérkőzést, és ezzel csütörtökön sem volt gond, viszont most megmaradt a szervezettségünk és a kellő magabiztosságunk is. Nem a kapkodásról szólt a játékunk, türelmesen próbáltuk kialakítani a helyzeteket, előbb is eldönthettük volna a találkozót. Amiben mindenképpen előreléptünk csütörtökhöz képest, hogy a lepattanó labdákat nagyon jó arányban szereztük meg. (…) a Ferencvárost legyőzni nagyon nagy dolog, de én sem tudok felhőtlenül örülni, a Partizan elleni meccs még bennünk van, de biztos, hogy hamarosan túltesszük majd ezen magunkat.

A furcsa lecseréléséről

Elment a világítás, bementünk az öltözőbe, én pedig közben átöltöztem. De a vihar előtt nem történt meg a csere, így amikor sétáltam át a pályán a szünet után, szólt a negyedik játékvezető, hogy lecserélhetnek a Szolnoki Rolival, így megtörtént a váltás. Pulóverben és papucsban.

Jobb lett volna egy könnyebb ellenfél a Partizan elleni vereség után?

- Én kifejezetten szeretem, ha egy ilyen mérkőzés jön azonnal, mert azonnal volt lehetősége a csapatnak, hogy megmutassa, a Partizan elleni visszavágó előtt és után is jó úton jár. A csütörtöki szituáció az volt, hogy saját magunkat vertük meg, olyan hibákat követtünk el, amely nem jellemző a csapatra, de örülök, hogy most ott folytattuk, ahol ez a fejlődés a múlt héten abbamaradt, mert egyébként mérkőzésről mérkőzésre látszott a fejlődés, hogy tudjuk, mit akarunk játszani. Szerencsére ez most is egy magabiztos győzelemben mutatkozott meg.

A bajnoki esélyekről és a Fradiról

- Szerintem a csapat meg tud birkózni a bajnoki esélyesség terhével és a helyén kezeli azt, hogy favorit az NB I-ben. A Ferencváros szerintem most picit hullámvölgyben van, de számunkra az a legfontosabb, hogy saját magunkra koncentráljunk a szezon során. Az előző idény második felében azt éreztem néhány mérkőzésen, hogy saját magunkkal nem tudtunk megbirkózni, többször is pontokkal fizettünk azért, hogy egy-egy második félidő elrontottunk. Most sokkal jobban érzem a csapaton, hogy 90 percen át képes fenntartani a szintet és eredményesen tud futballozni. A legrosszabbkor, csütörtökön becsúszott sajnos a hiba, de bízom benne, hogy a bajnokságban szép lehet majd a szezonunk.

A Fradi az újrajátszásban bízott a Videoton ellen - kattints!

 

Olvastad már?
Doll: Nem gondolom, hogy 3 hónap alatt rossz edző lettem - értékelések
Így látták az edzők a vasárnapi, maratoni hosszúságú Videoton-Ferencváros rangadót (3-1).
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz