Az NB I-ben második helyen álló MOL Vidi FC vezetőedzője, Marko Nikolic a szerb mozzartsport.com-nak adott interjújában beszélt csapata honi céljairól.

– Megpróbáljuk átvenni a vezetést, Magyarországon ez nem lehetetlen. Játszunk még egy rangadót Budapesten, addig nem hibázhatunk, amíg azt meg nem nyertük. Van esélyünk a kupa elődöntőjére is, a negyeddöntő odavágóján 2-1-re vertünk meg egy nagyon erős riválist (a Fradit – szerk).

Ha azt nézzük, hogy egy bajnoki címmel végződő szezon után versenyben voltunk a Bajnokok Ligája csoportköréért, az Európa Ligában játszottunk, esélyünk van a címvédésre és jól szereplünk a kupában, elmondhatjuk, hogy a Vidi újabb történelmi jelentőségű évet tudhat maga mögött.

A szakember elárulta, mi a legfontosabb különbség a szerb, és a magyar futballközeg között.

Itt nincsen abnormális nyomás rajtunk, mint Szerbiában. A következő idényre készülhetünk, attól függetlenül, hogy elsők leszünk vagy sem.

A csapatom viszonylag idős, ezért vérfrissítést tervezünk, figyelünk játékosokat, és már le vannak foglalva a repülőjegyek, a szállások és az edzőpályák a nyári edzőtáborra. Egyszerűbb úgy teljesíteni, hogy a munkánkat tiszteletben tartják.

Marko Nikolic azt is hozzátette, Magyarországon sokkal jobb az infrastruktúra, és a gazdasági háttér, illetve kevesebb szakmán kívüli avatkozik be a labdarúgásba, kiemelte azonban, hogy a 19 és 22 év közötti szerb fiatalok között jóval nagyobb a merítési lehetőség, mint Magyarországon. A Vidi-edző végül tisztázta, nem ellensége a szerb labdarúgásnak, csak próbálja elemezni hazája helyzetét külföldön szerzett tapasztalatai segítségével.