A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldala közzétette a fegyelmi bizottság keddi ülésének döntéseit. Mint ismert, a MOL Vidi FC vezetőedzőjét, Marko Nikolicot a Budapest Honvéd elleni Magyar Kupa-döntő második félidejében reklamálás miatt elküldték a kispadról, és ahogyan az várható volt, nem maradt szankció nélkül ez az eset.

A fegyelmi bizottság határozata alapján a szerb trénert a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől

3 soron következő Magyar Kupa-mérkőzésre eltiltotta és 1 millió Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

Az indoklásban megjegyzik, a Vidi edzője “elhagyta a technikai zónát, befutott a játéktérre és ott a játékvezető működése ellen szóval és mozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozott, amiért a játékvezető a kispadról elküldte. A kispadot csak ismételt felszólítás után hagyta el. A vezetőedző a kispadról elküldött sportszakemberre vonatkozó szabályzati előírást is megsértette azzal, hogy a mérkőzés lefújása után a játéktérre ment. A FEB a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként vette figyelembe a sportszakember vétkes fegyelmezési múltját, azt, hogy a 2018-19-es  bajnoki év tavaszi idényében ezt megelőzően hasonló fegyelmi vétségek elkövetéséért már két esetben hozott vele szemben jogerős, elmarasztaló határozatot.”

A Magyar Kupa-döntőt a Budapest Honvéd sem úszta meg büntetés nélkül, a kispesti klubnak szurkolói rendzavarásaiért (pirotechnikai eszközök használata) kell 500.000 Ft pénzbüntetést fizetnie, de a Vidi-drukkerek miatt a fehérváriakat is 200.000 Ft megfizetésére kötelezi az MLSZ.

A mérkőzés előtt és alatt történt nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használata miatt a stadionban több zászló, molinó, szék, pálya- és lelátóelem is megsérült és megégett. A tűz oltásán dolgozó egyik tűzoltó súlyosan megsérült, jelenleg vizsgálják, hogy maradandó károsodásokat szenvedett-e. A rendőrség több esetben indított eljárást és állított elő embereket verekedés, a pályára történő beugrás és pirotechnikai eszközzel kapcsolatos cselekmények miatt – olvasható a határozatban.