Maximális Vidi: "Sikerült megfojtanunk a PAOK játékát" - ezért nyertek Görögországban

Jó felkészülés, fegyelmezett védekezés, kiemelkedő mentalitás, szervezettség és helyzetkihasználás - Juhász Roland és Kovácsik Ádám szerint elsősorban ezek vezettek a MOL Vidi FC görögországi EL-sikeréhez.
Dudás Gábor 2018. október 26., péntek 8:44
Jó felkészülés, fegyelmezett védekezés, kiemelkedő mentalitás, szervezettség és helyzetkihasználás - Juhász Roland és Kovácsik Ádám szerint elsősorban ezek vezettek a MOL Vidi FC görögországi EL-sikeréhez.
Szerző: Dudás Gábor 2018. október 26., péntek 8:44

Mint arról beszámoltunk, taktikus és szervezett játékkal nagyon fontos, kétgólos győzelmet aratott a Vidi a PAOK ellen Görögországban, az Európa Liga L-csoportjának meccsén. A hat év után, a főtáblán az első magyar sikert arató fehérváriak két magyar kulcsembere értékelte a történteket.

Juhász Roland: - Sokat készültünk az ellenfélből és mondhatom, hogy maximálisan sikerült megvalósítanunk azt a taktikát, amit az edzőnk eltervezett. Örülök a csapat mentalitásának, főleg az első gól előtti szituációt kiemelve, egyetlen egy elveszett labda nem volt, sem elől, sem hátul. Mindenki az utolsó pillanatig küzdött, ez is az alap ilyen szinten. Az első meccset leszámítva ez egy teljesen más csapat volt, már Londonban is, és most eredménnyel is párosult a jó játék. Ez egy nagyon fontos győzelem volt, bebizonyítottuk, hogy milyen egységesek vagyunk, hogy igazi csapatként funkcionálunk. Az volt a célunk, hogy nyílttá tegyük a küzdelmet a csoport második helyéért, ez sikerült, de a helyén kell kezelni a sikert, mert csak az első kör ment le, jönnek a továbbiakban is a nehéz mérkőzések.

Az első meccs még a tanulópénz volt a számunkra, nem a megszokott játékunkat nyújtottuk, de az elmúlt két meccsen már megint ez jellemezte a csapatot, már tudjuk, mire számíthatunk. Két hét múlva a PAOK jön hozzánk, akkor ér valamit ez a győzelem, ha ott is sikerül eredményesnek lennünk. 

Olvastad már?
Nikolics: "Két-három góllal többet is szerezhettünk volna" – Stopira szerint karakteresek voltak
A MOL Vidi FC vezetőedzője, Marko Nikolics szerint több gól volt a csapatában a PAOK elleni EL-csoportmeccsen. A második gól szerzője, Stopira is értékelte a látottakat a lefújást követően.
Elolvasom

Kovácsik Ádám: - Sikerült megfojtanunk a PAOK játékát, azt a kombinatív, mozgékony futballt, ami most nem igazán működött náluk, ami főként a mi érdemünk. Jól fel voltunk készítve, nem is volt sok dolgom. Lezártuk a területeket, jól mozgott a csapat és ugye még benne volt, hogy 3-0-ra nyerünk, bár ne legyünk telhetetlenek. A helyzetkihasználásunk jó volt és hátul is megoldottuk, lehoztuk nullára a meccset. 

Az első félidőben csak az utolsó percben volt védenivalóm, azon kívül semmi dolgom nem volt. Nagyon jól lezártuk a területeket, meg is szenvedett velünk a PAOK, ahogy a második félidőben is, úgyhogy ez egy csapatmunka volt és tényleg nagyon jól játszottunk.

Szerencsére nagy bravúrt nem kellett bemutatnom, viszont volt pár védés, amit magabiztosan kellett megoldani - nem pattanhatott ki, meg kellett fogni a labdát -, szerintem sikerült is. A Vidiben hozzászoktam ahhoz, hogy sok dolgom nincsen, mert tényleg nagyon jól együtt mozog a csapat.

A védekezésünk nagyon jó, persze ilyenkor nehéz azt az egy-két szituációt megoldani, de szerencsére sikerült. Nem erre számítottam, sokkal inkább arra, hogy beívelések lesznek majd. Ha belegondolunk, a Chelsea otthonában, amikor a Tujvel védett, akkor neki sem volt sok védenivalója, amit kellett, azt megoldotta ő is, a gólról nem tehetett. Összességében nálunk lehet arra számítani, hogy túl sok dolga a kapusnak általában nincs. Aztán persze vannak kivételek, olyankor nekünk kell előállni valami extrával. (M4 Sport / molvidi.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz