Huszti a Vidiben: "Én nem tárgyaltam a Fradival" - a válogatottról lemondott, kemény szavait ma is vállalja

Nem azért igazolt haza, hogy válogatott lehessen, nem is lesz már az véleménye szerint. A Fradi is kereste a menedzserét, de ő maga nem tárgyalt a zöldekkel. Huszti Szabolcs bemutatkozott a Videotonnál.
Dudás Gábor 2018. január 12., péntek 19:30
Nem azért igazolt haza, hogy válogatott lehessen, nem is lesz már az véleménye szerint. A Fradi is kereste a menedzserét, de ő maga nem tárgyalt a zöldekkel. Huszti Szabolcs bemutatkozott a Videotonnál.
Szerző: Dudás Gábor 2018. január 12., péntek 19:30

Huszti Szabolcs a bemutatkozó sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az aláírás előtt háromnapos tüzetes orvosi vizsgálaton esett át, és mindent rendben találtak nála. Mint fogalmazott, van egy kis lemaradása, de az a legfőbb célja, hogy minél hamarabb együtt készülhessen a csapattal, ennek érdekében pedig naponta kétszer is edz. Természetesen a bajnoki cím megszerzése a legfőbb célja a Vidi új középpályásának.

A pénteki sajtóeseményen több téma is felmerült, az elhangzott válaszok kivonata is olvasható az alábbiakban.

Marko Nikolic vezetőedző Huszti érkezéséről

- Nagyon örülök annak, hogy olyan kvalitású játékos csatlakozott hozzánk, mint amilyen Huszti Szabolcs. Mindenki rengeteget dolgozott azért, hogy ez az igazolás létrejöhessen. Bátran mondhatom, hogy az elmúlt két évtized egyik legjobb magyar játékosa Huszti Szabolcs. Fontos volt számunkra az, hogy Szabi az első naptól itt van a csapattal. A háttérben egyébként komoly munka zajlik annak érdekében, hogy további játékosokkal erősödjön a keretünk. Egy 14 napos és egy 10 napos edzőtáborba utazunk januárban illetve februárban Spanyolországba, ahol előbb öt, majd pedig négy felkészülési mérkőzés vár ránk. Egyértelmű célunk a bajnoki cím megszerzése, ebben pedig szerintem a Ferencváros lesz a legnagyobb riválisunk.

Huszti a Fradi megkereséséről

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt megkeresés más csapat részéről, pontosabban nem is megkeresés volt, hanem érdeklődés a Ferencváros részéről, ahol nyolc évet játszottam. Viszont egyetlen vezetővel sem ültem le tárgyalni vagy egyáltalán beszélgetni. Az érdeklődés megvolt, de tovább nem jutottunk el.

Köszönöm Peter Friarnek, a Ferencváros erőnléti edzőjének, hogy vele dolgozhattam az elmúlt hónapokban, nem lennék ilyen állapotban, ha ő nem segít. Előtte Gerzsonnal (Gera Zoltánnal - a szerk.) beszéltem, hogy kivel lehet rehabilitálni Budapesten, és Pete-et ajánlotta, szeretném neki is megköszönni.

Mint egyébként arról beszámoltunk, az FTC nem a játékossal, hanem a menedzserével egyeztetett.

Olvastad már?
A Fradi megszólalt Husztiról: "Biztos megvan a magyarázata, miért a Videotont választotta"
Többeket, leginkább a ferencvárosi szurkolókat meglepte, hogy Huszti Szabolcs, aki korábban az FTC labdarúgója volt, hazajövetelekor a Videotont választotta.
Elolvasom

Kovács Zoltán sportigazgató Huszti fizetéséről – 50 ezer euró / hétről szólt egy cikk

- Cáfolnám az ott megjelenteket. Szeretném hozzátenni, hogy Szabi óriási áldozatokat hozott azért, hogy hazatérhessen, nyilván azokkal a pénzekkel nem lehet versenyezni, amiket ő a fantasztikus pályafutása alatt keresett. Neki is sok mindenről le kellett mondania. Ez nekünk nem csak egy komoly szakmai, de egy komoly anyagi siker is. Huszti Szabolcs olyan bérezésben részesül, ami a kvalitásainak megfelelő.

Huszti a mai magyar fociról és az NB I-ről

- Erről nem nagyon tudok még mondani semmit. Láttam, hogy sok szép stadion épült, de egyikben sem jártam még. Erre majd úgy fél év múlva tudnék válaszolni. Biztos, hogy sokat változott minden, erről beszéltem már a csapattársakkal is. Láttam a Fradinál is, milyen körülmények vannak, mennyi minden változott.

Ominózus leveléről

- Amit anno a levélben írtam, azt a mai napig tartom, minden egyes szavát, de azt sosem mondtam, hogy derogál az NB I-ben játszani. Viszont mindenkinek javaslom, hogy ha van lehetősége a Bundesligában vagy Angliában játszani, vagy egy nagycsapatban, de akár egy Zenitben is, akkor menjen ki. Biztos, hogy fejlődött a magyar futball, de annyit nem, hogy egy Bundesliga-szintre eljusson. Amit akkor a Vidivel és a válogatási elvekkel kapcsolatban mondtam, hogy akkor előnyt élveztek azokkal szemben, akik akkor külföldön játszottak, azt tartom, az a mai napig így van, hogy nem fogok azért a Videotonhoz igazolni, hogy válogatott lehessek. Nem azért jöttem ide, hogy válogatott lehessek, hanem hogy bajnok legyek és indulhassunk az európai kupákban. A válogatottnak az Eb összejött hála Istennek és nagyon jól is sikerült, a következő lépcsőfok az, hogy klubszinten is letegyen valamit a magyar foci a nemzetközi porondon, remélhetőleg a Videotonnal.

A válogatottságról

Nem szeretnék már erről beszélni, ez a téma már lezárult, ezt már hiába feszegetjük. Több mint valószínű, hogy én már nem leszek válogatott játékos. De 34 évesen nem is ez a cél, jönnek majd a fiatalok, akik a következő 2 vagy 4 éves ciklusban kell, hogy játszanak. Nem én vagyok a jövő. Próbáltak többször visszahívni, de én csak a Vidire koncentrálok.

Ha a hannoveri Huszti volt a 10-es, akkor a mostani a…?

- Mondhatnám, hogy 10-es, vagy 9-es, de erre is az idő fog választ adni. Voltam már nagyon sokszor lesajnált játékos, volt, hogy két hónapos kihagyás után csináltam végig egy felkészülést a Frankfurttal, és utána végigjátszottam az egész félszezont, bent is maradtunk osztályzón, és még úgy is számoltak velem, hogy edzőváltás is volt közben. Remélem, hasonlóan jó lesz a felkészülésem most is. Természetesen van lemaradásom, de azon dolgozom minden nap, hogy a csapattal edzhessek és tényleg segíthessem a Videotont. (...) szeretnék már az első meccsen játszani, de az a legfontosabb, hogy egészséges legyek és 100 százalékos, és ne hamarabb kezdjem el a felkészülést, nehogy esetleg rásérüljek. Inkább tartson 1-2 héttel tovább a rehabom. 

Kovács Zoltán a további magyar(?) érkezőkről

- Tudom, kire vonatkozik a kérdés (nyilván Nagy Dominkre gondolt a sportigazgató - a szerk.), lehet, hogy lesz még magyar játékos az érkezők között. A Vidinek mindig célja, hogy próbáljunk megfelelő minőségű magyar játékosokat is igazolni, de amikor "lecsúszunk" a második helyre, senkit nem érdekel, hogy hány magyar vagy külföldi van a csapatban, csak hogy miért nem vezetjük a bajnokságot, miközben a legfontosabb, hogy majd a végén legyünk mi elől. Az erősítések kapcsán neveket még nem szeretnék említeni, ha lesz konkrétum, előállunk velük. 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
Tovább az összes átigazoláshoz