Horvát válogatott játékost igazolhat a Videoton - komoly összeget fizetnek érte

A 21 esztendős Mirko Maric már orvosin van a fehérváriaknál.
Budai László 2017. február 10., péntek 19:03
A 21 esztendős Mirko Maric már orvosin van a fehérváriaknál.
Szerző: Budai László 2017. február 10., péntek 19:03

Több bosnyák és horvát honlap is arról számol be, hogy a Dinamo Zagreb tulajdonában lévő Mirko Maric a Videotonban folytatja pályafutását. A 21 esztendős támadó az elmúlt szezonokban folyamatosan a horvát élvonalbeli Lokomotiva Zagreb együttesében játszott kölcsönben, először hat, majd nyolc, ebben az idényben pedig eddig három gólig jutott.

 

Sajtóhírek szerint a játékos felbontja jelenlegi kölcsönszerződését, hogy a Videoton 500 ezer euróért kivásárolhassa őt szerződéséből. Emellett a horvát klub még a következő eladásából is részesedhet bizonyos százalékban. Úgy tudni, a labdarúgó már orvosin van a fehérváriaknál, és amennyiben a vizsgálatokon is megfelel, aláírja szerződését.

Maric korábban a bosnyák utánpótlás-válogatottakat erősítette, ám az U21-es korosztályban már a horvát nemzeti csapatban futballozott, és kétszer a horvát felnőtt válogatottban is szerepelhetett.

Így add a csakfoci.hu-t a mobilod főképernyőjéhez!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz