A Videoton a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésen 3-0-ra legyőzte a Mosonmagyaróvárt.
A Videoton zárt kapus mérkőzésen fogadta Felcsúton az NB II-es Mosonmagyaróvárt. A 14. percben Stefan Scsepovics talált a kapuba közelről. A második félidő elején a Vidi eldöntötte a mérkőzést: előbb Elvir Hadzic szerzett gólt, majd Kovács István értékesített egy 11-est.
A Videoton szombaton a Vasast fogadja az első tavaszi bajnoki meccsen.
Videoton - Mosonmagyaróvár 3-0 (S. Scsepovics 14., Hadzic 53., Kovács I. 55.)
Videoton: Kovácsik - Nego, Fiola, Juhász, Stopira - Hadzic, Kovács, Pátkai, Nikolov - S. Scsepovics, Lazovics
A 2. félidőben pályára lépett: Tujvel, Tóth, Tamás, Réti, Szabó, Elvir Hadzic, Kovács, Szolnoki, Bolla, Vinícius, Mocsi
Átigazolások
Mezőkövesd
Hosszabbítás
A Mezőkövesd bejelentette, hogy a csapat 23 éves kapusa, Winter Dániel a következő idényben a klubot erősíti.
ZTE
A Basel lehet a befutó
Akpe Victory a svájci Basel csapatánál folytathatja pályafutását, miután sajtóhírek szerint a ZTE és a Bsel megállapodásra jutott. (Rudy Galetti)
Puskás Akadémia
Utánpótlás-válogatott érkezhet
Információink szerint a Csíkszeredától távozó Brügger Dániel a Puskás Akadémiánál folytathatja pályafutását.