Fiatal válogatott védővel erősített a Videoton

A Videoton FC négy évre leigazolta a Puskás Akadémia 19 éves védőjét, Tóth Bencét.
Csakfoci Admin 2017. július 30., vasárnap 17:16
A Videoton FC négy évre leigazolta a Puskás Akadémia 19 éves védőjét, Tóth Bencét.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. július 30., vasárnap 17:16

Az előző idényben az NB I-ben ezüstérmes Videoton FC leigazolta a Puskás Akadémia 19 esztendős bal- és középhátvédjét, Tóth Bencét - jelentette be hivatalos honlapján a székesfehérvári klub.

Tóth az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn már a felnőttválogatottban is bemutatkozott, ezen kívül az előző szezonban alapember volt a Puskás Akadémia NB II-es bajnokcsapatában.

A Vidi már télen leigazolta volna

„Bence már tapasztaltabb, mint azok az ifjú társai, akik korábban érkeztek, hiszen egy szezont végigjátszott a felnőttek között és bemutatkozhatott a magyar válogatottban is, ezzel együtt még mindig egy nagyon fiatal, nagyon tehetséges belső védőről van szó, aki szép pályafutás előtt állhat. Már a télen le szerettük volna igazolni, örülök, hogy most létrejöhetett ez a transzfer, érkezésével még tovább nőtt a szakmai stáb variációs lehetősége a hátsó sorban. Nagy segítség Bencének, hogy tapasztalt, válogatott labdarúgóktól tanulhatja el a „hátvédszakmát”, négy évre írt alá klubunkhoz. Hosszú távon számolunk vele, hiszen övé a jövő” - mondta Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója.

Tóth Bence tudja, hogy nehéz lesz bekerülnie a csapatba, de már várja az első edzését

„Fiatalként tudom, hogy nehéz lesz bekerülnöm a Vidi első csapatába, de az a célom és azért dolgozom majd az edzéseken, hogy minél hamarabb bemutatkozhassak az NB I-ben. Sok rutinos játékos van a csapatban, Juhász Rolandtól és a többiektől biztosan sokat tudok majd tanulni. Hosszú távon szeretnék stabil csapattag lenni, de tisztában vagyok vele, hogy ez rengeteg munkával jár majd. Az előző szezonban ősszel Szijjártó István balhátvédként számolt velem, tavasszal Pintér Attilánál kerültem vissza az eredeti pozíciómba, középre. Otthonosabban érzem magam középen, persze a védelem szélén is szívesen játszom. Természetesen követtem a Vidi szereplését az elmúlt időszakban, az új szakmai stábról is csak jókat hallottam, már nagyon várom, hogy hétfőn csatlakozni tudjak a csapathoz és elkezdjük a közös munkát” - fogalmazott az új szerzemény.

 

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz