"Európai topklubba kerülhet a Vidi nyári igazolása" - nagy üzletet vizionál a szerbek legendája

A szerb klasszis dicséri a Vidiben játszó két honfitársát.
Privacsek András 2016. november 13., vasárnap 12:12
A szerb klasszis dicséri a Vidiben játszó két honfitársát.
Szerző: Privacsek András 2016. november 13., vasárnap 12:12

Sasa Ilic, a Partizan legendája két egykori játékostársáról, a Videotonban játszó Danko Lazovicsról, valamint Marko Scsepovicsról beszélt.

- Mindkét játékos kiváló futballista. Danko Lazovicsot mindenki ismeri Szerbiában, hiszen a Partizan mellett igen komoly európai klubokban szerepelt, és a szerb válogatottnak is évekig alapembere volt. Ő már ugyan túl van a fénykorán, de mentalitásával és tapasztalatával, valamint futballtudásával még nagyon sokat segíthet a Vidinek, és biztosan állíthatom, hogy az ő érkezésével a magyar bajnokság is erősebb lett. Scsepovics az egyik legtehetségesebb fiatal játékos volt, akivel valaha együtt futballoztam a Partizanban. Sajnos eddigi klubjaiban - sem Görögországban, sem pedig Belgiumban - nem tudott még kiteljesedni, most azonban úgy látom, rátalált végre arra a klubra, amelyben kihozhatja magából a maximumot. Hatalmas potenciál van benne, és ha működik a kémia a klub és "Scsepo" között, akkor néhány éven belül igen komoly üzletet köthet a Vidi, hiszen biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben a következő állomása már egy európai topklub lesz - mondta Ilic a vidi.hu-nak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz