EL: Bosszantó Vidi-kiesés - centiken múlott

Hősiesen küzdve, emberhátrányban játszva búcsúzott a Videoton az Európa Ligából. Közel volt a továbbjutás.
Mokány Lajos 2016. augusztus 4., csütörtök 18:32
Hősiesen küzdve, emberhátrányban játszva búcsúzott a Videoton az Európa Ligából. Közel volt a továbbjutás.
Szerző: Mokány Lajos 2016. augusztus 4., csütörtök 18:32

A visszavágó első félideje nagy csatát, kiegyenlített mezőnyjátékot hozott. A dánok legnagyobb helyzete a mérkőzés elején volt, de Kadlec jó helyről fölé lőtt. A Vidinek is volt 1-2 veszélyes kontrája, de azokat nem sikerült jól befejezni. A második játékrész aztán rosszul indult: Viníciust kiállították. Az 54. perc hozta a meccs első kaput eltaláló lövését: a jól játszó Kovács átlövését fogta a hazai kapus.

A félidő közepén megvoltak a Midtjylland lehetőségei a gólszerzésre, ám Romer és Kadlec sem talált be. Szerencsére azonban a magyar csapat igen: negyedórával a vége előtt egy rosszul kifejelt labdát Kovács lőtt el 15 méterről, amely megpattant egy védőn, és a bal sarokba vágódott (0-1)!

Volt még egy lehetősége a magyar csapatnak, de Feczesin fejese után tisztáztak, így jöhetett a hosszabbítás.

Amelyben Bódi dönthetett volna, ám Suljic szólója és passza után kisodródott helyzetből a kapufát (és egyben az oldalhálót) találta el. Támadásban maradt a Videoton, mégis a hazaiak szereztek gólt: az odavágón is eredményes Novák talált be Lang mellől (1-1). A folytatás lüktető, izgalmas játékot hozott, mindkét csapat ment előre, de újabb gól már nem született: 1-1 lett a vége, a Videoton bosszantó módon esett ki, a dán Midtjylland jobban élt a kínálkozó esélyekkel.

A meccs élő közvetítése percről percre itt érhető el.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz