Brit lapok is megerősítették a korábbi spanyol sajtóértesüléseket, melyek szerint a Leeds United – kölcsönben a Las Palmasban játszó – mali válogatott szélsőjéért, Hadi Sackóért jelentkezett be a MOL Vidi FC.  Sőt, úgy tűnik, a befejezéséhez ér hamarosan az ügy: a Transfer Tavern és a Sport Witness is azt írja, hogy a Franciaországban született, korábban, a portugál Sportingnál még 60 millió eurós kivásárlási árral is bíró 24 éves játékos a Vidit választotta az ugyancsak érdeklődő ciprusi AEK Larnaca helyett. A hét végéig le is zárulhat az ügy.

A brit lapok egy fontos, eddig nem látott részletet is közölnek, e szerint a Vidi a Las Palmashoz hasonlóan kölcsönben, az idény végéig szerződtetné a szélsőt, akire a Leeds Unitednél Marcelo Bielsa menedzser nem tart továbbra sem igényt.

Sacko pedig szeretné minél előbb lezárni pocsék spanyolországi (Kanári-szigeteki) időszakát – 5 meccsen összesen 97 percet játszott ősszel – és már menne is az egyébként épp Spanyolországban edzőtáborozó Vidihez, ahol reményei szerint feltámaszthatná kisebb gödörbe került karrierjét és elfelejthetné a Las Palmasnál, illetve a Leedsnél szerzett rossz tapasztalatait és mellőzöttségét.

 

A Las Palmas közben lépett és a játékost már ki is tette keretéből, Sacko csak egyénileg végezhet edzéseket a beszámolók szerint, szigorúan külön eddigi csapattársaitól.