Amióta visszakerültél a kapuba, fontos pontokat hoztál a Vasasnak, legutóbb a Fradi ellen pedig rengeteg bravúrt bemutattál. Sokak szerint életed formájában vagy. Egyetértesz ezzel?

 – Részben egyetértek, hiszen most már lehoztam kilenc meccset zsinórban és nem ment rosszul a védés. Az elmúlt három évben már sok mindent átéltem itt a Vasasnál. Háromszor is kikerültem a kapuból, de aztán mindig visszaküzdöttem magam. Korábban rosszul reagáltam rá, ha elveszítettem a helyem a csapatban, megsértődtem, nem kezeltem túl jól a helyzetet. Ilyenkor nem szabad az edző és a játékosok felé kimutatni az érzéseimet, az én személyes problémám nem érdekli őket, nem én vagyok ugyanis fontos, hanem a csapat. Tanultam ezekből a hibákból, így most csak az foglalkoztatott, hogy újra védhessek, ezért is tudok jobb teljesítményt nyújtani.

Mennyire nehéz több hónapos kihagyás után azonnal csúcsformában védeni?

 – Egy csapatnál akkor történik kapuscsere, amikor nagyon nem jönnek az eredmények. Ha a középmezőnyben lennénk, aligha kerültem volna vissza. Ilyenkor nincs idő belerázódni, minden pontvesztés az életünkbe kerülhet.

Mivel az egész szezonban úgy dolgoztam, hogy fogok még védeni, nem volt gond a beugrással, igaz, az első meccsen fejben nagyon elfáradtam, hiszen az edzések nem tudják pótolni a meccsszituációkat. Hazamegyek és hosszú percekig nézem a csupasz falat, nekem ez a feltöltődés.

Egyelőre azonban még nem értünk el semmit, akkor lehet majd kijelenteni, hogy jól védtem, ha a hátralévő három meccs is rendben lesz és bennmaradunk.

„Nem haragszunk egymásra”

Lubos Kamenárral már nem először dolgozol együtt. Ő rutinos kapusként, hogy viseli, hogy egy fiatal kiszorította?

 – Annak idején Győrben dolgoztunk együtt, bajnoki címet nyertünk, de ott én még vízhordó fiú voltam, 18 évesen összesen két meccs jutott nekem az ETO-ban. Akkor is jó volt a kapcsolatunk és most is az. Lubos teljes mértékben támogat és segít, ahogy korábban én tettem, amikor ő védett. Érdekes, hogy a rutinosabb kapusok általában jobban viselik, ha elveszítik a helyüket, bár máshol tapasztaltam ennek az ellenkezőjét is.

Mit jelent az pontosan, hogy valaki segíti a másikat?

 – Az edzéseken, a meccsek előtti bemelegítéseknél sokat tud segíteni az egyik kapus a másiknak. Az esetek többségében ezt mindkét fél jól dolgozza fel, hiszen azzal mindenki tisztában van, hogy az edző dönti el, ki álljon a kapuban, ezért nincs értelme haragudni a másikra.

A Fradi ellen egészen parádés meccset zártál, de szinte az első perctől az utolsóig koncentrálnod kellett. Ezt szereted jobban vagy, amikor kevesebb dolgod van egy meccsen?

 – Amikor végig tűzben vagyok, az sokkal jobb. Ha egy kapusnak kevés dolga van, könnyebben előfordulhat, hogy kihagy a koncentrációja. A Mezőkövesd ellen például majdnem 80 percet álldogáltam a kapuban, amikor meg kellett fognom egy ziccert. Ezek nem könnyű helyzetek, ilyenkor tudatosan hergelem magam a kapuban, hogy éber maradjak. Visszatérve a Fradi elleni meccsre, hiába ment jól a védés, ha a végén kikaptunk volna, senki nem emlékezne a bravúrokra, csak arra, hogy egy utolsó perces góllal elveszítettük a meccset.

Volt egy másik Fradi elleni meccs, aminek szintén te voltál az egyik hőse, igaz ott más miatt…

–  A kupadöntő….Volt egy szerencsétlen ütközés, amely után Lovrencsics Balázs percekig mozdulatlanul feküdt a földön, az orvosok és a mentősök pedig folyamatosan rohangáltak és mutogattak. Láttam, hogy a defibrillátor még hiányzott, ezért kivágtam egy sprintet és oda vittem. Azokban a percekben senkit nem érdekelt, hogy kupadöntőt játszunk, hogy mennyi az állás. Voltak, akik zokogtak, hiszen nem lehetett tudni, hogy mi lesz a Fradi játékosával. Óriási megkönnyebbülés volt, amikor a hordágyon fekve felemelte a kezét és jelezte, hogy rendben van. Az ilyen szituációkban értékeli át az ember az életét, és rájön, hogy nem az a tragédia, ha elveszít egy meccset vagy épp nem fér be a csapatba.

„38 fokos lázzal védtem”

A tavaszi szezon előtt te voltál a legjobb 11-es-ölő kapus az NB I-ben 36 százalékos hatékonysággal. Minek köszönhető, hogy ilyen jól véded a büntetőket?

– Felkészülök a rúgókból, de nyilván ezt mindenki más is megteszik. Sok esetben szerencséje is van a kapusnak a 11-eseknél. Én például sokszor kivárok, tudom, hogy Lanzafeme mindig figyeli a kapust, ilyenkor az nyer, akinek jobbak az idegei. Tavaly például sikerült megfognom a 11-esét a Honvéd ellen. Eppel Marci teljesen az ellentétje, ő előre eldönti, hova rúgja, nem figyeli a kapus mozgását. Jobban szeretem a Lanzafame-féle büntiket, olyankor nagyobb esély van a hárításra.

Az általad említett Honvéd elleni meccsen ráadásul betegen védtél.

38 fokos lázam volt, alig tudtam koncentrálni, a szünetben le akartam jönni, azt éreztem, hogy nem bírom tovább. Végül maradtam és jól ment a védés, minden összejött, de ilyet biztosan nem csinálnék többet.

Bernd Storcknál az Eb előtt többször is tagja voltál a válogatott keretnek. Van realitása, hogy a közeljövőben újra a válogatott közelébe kerülj?

– Ez a célom, de ez most nem aktuális egyelőre. Van 3-4 kapus, akik rendszeresen meghívót kapnak, ráadásul jól is teljesítenek. Ha huzamosabb ideig átlagon felüli teljesítményre leszek képes, a csapatom pedig jól szerepel, akkor lehet esélyem.

Soha nem bántad meg, hogy a kézilabda helyett a focit választottad?

–  Nem, mivel annak ellenére, hogy nyolcadikos koromig a kézilabda volt az első számú sportágam, mindig foci volt a nagy szerelmem. Az abonyi kézi csapatban irányító voltam, nem is ment rosszul, a tornákon rendszeresen beválasztottak az all star csapatba. Utólag, azt gondolom, hogy jól döntöttem, az alkatom, a felépítésem jobban passzol a kapus poszthoz, mint a kézihez és talán az eddigi karrierem is ezt támasztja alá, igaz, az már soha nem derül ki, hogy kézilabdázóként mire vittem volna….

PRIVACSEK ANDRÁS