Urbányi szerint nehezebb dolguk lesz, mintha bajnokságot kellene nyerniük - ezt várják az edzők

A Diósgyőr az eltiltott Elek Ákosért játszik majd, az MTK mestere az „örökrangadók átkában” bízik.
Budai László 2016. december 10., szombat 11:52
A Diósgyőr az eltiltott Elek Ákosért játszik majd, az MTK mestere az „örökrangadók átkában” bízik.
Szerző: Budai László 2016. december 10., szombat 11:52

NB I, 19. forduló

December 10., szombat

Diósgyőr-Gyirmót 15:30

Horváth Ferenc (Diósgyőr): - Mind a két csapat szempontjából nagyon fontos mérkőzés lesz. Nekünk egyértelmű a célunk, nem szeretnénk kieső helyen telelni. Nagyon sajnáljuk, hogy Elek Ákost eltiltották, így a kapitányunkért is fogunk játszani. (dvtk.eu)

Urbányi István (Gyirmót): - A bennmaradás szempontjából nagyon fontos találkozó a mostani. Mindkét csapat játszott már olyan meccset az idén, mely alapján előkelőbb helyen kellene lennie. A DVTK keretében több válogatott játékos van, amit szintén kompenzálnunk kell valamilyen módon. A szezon közepén mi is igazoltuk már, hogy jobb teljesítményre is képesek vagyunk. A mostani hét vereséget számláló sorozatunk többféle módon tudja „terhelni a szervezetet”, ugyanakkor ezt megtörni legalább akkora kihívás, mint a bajnoki címért játszani, csak sokkal nehezebb… (dvtk.eu)

Haladás-Videoton 15:30

Mészöly Géza (Haladás): - Hazai pályánkon, Sopronban eredményes szezon van a hátunk mögött, szeretnénk ennek megfelelően játszani a Videoton ellen is. Hiszem, hogy az utolsó meccsre még felszívják magukat a fiúk, taktikailag, fizikailag is készen állunk a mérkőzésre, felkészültünk ellenfelünkből. Ami a Videotont illeti, nagyon erős a játékoskeretük, és különösen odahaza mutatnak érett játékot. De az elmúlt heti, debreceni sikerükkel is igazolták, hogy idegenben is képesek jó és szervezett támadófutballra. Juhász élvezi a játékot, új posztján, a középpályán, Lazovics remekül osztogat, Géresi pedig az ősz egyik nagy felfedezettje. Nálunk fontos, hogy játékosaink a korábbinál többet kommunikáljanak a pályán, ne csak Halmosi Péter csapatkapitány feladata legyen. Nehéz mérkőzésre, sok szurkolóra és győzelemre számítok. Király, Rózsa, Polgár, Jánvári, Hidvégi, Németh, Calvente, Williams sérült. (haladas.hu)

Henning Berg (Videoton): - Igaz, hogy a Haladás az elmúlt hetekben nem volt annyira eredményes, mint a szezon elején, de továbbra is egy olyan csapatról beszélhetünk, amely játszani szeretné a focit, szoros, kiegyenlített meccseket vívtak az elmúlt hetekben is. Kemény mérkőzésre számítunk ellenük, minden tudásunkra szükség lesz ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el Sopronban. Így az év végén elmondhatom, hogy úgy érzem, jobban nézünk most ki, mint a szezon elején, bízom benne, hogy tavasszal még eredményesebben játszunk majd, mint ősszel, de addig is, szeretnénk szépen búcsúzni az évtől az utolsó idei fordulóban. (vidi.hu)

Honvéd-Mezőkövesd 15:30

Marco Rossi (Honvéd): - A statisztikai adatok alapján a két legjobb formában lévő csapat találkozik egymással. Érdekes meccs lesz, a jó formák miatt hatalmas taktikai csatára és küzdelemre lehet számítani. A fagyott talaj nem segítené a szép futballt. Nekünk viszont nem ezzel, hanem azzal kell foglalkoznunk, hogy megszerezzük a három pontot. (honvedfc.hu)

Pintér Attila (Mezőkövesd): - A Honvéd remek hazai játékosokkal rendelkező csapat, ezt kevesen mondhatják el az NB I-ben, és van egy kiváló légiósuk, Davide Lanzafame. Ők is több játékrendszerben képesek játszani, akárcsak mi, de becsülettel felkészülünk. Ami biztos, hogy fel kell kötni a nadrágunkat, de megpróbálunk győzni. (honvedfc.hu)

 

Paks-Vasas 15:30

Csertői Aurél (Paks): - Egy nagyon jó formában lévő csapat, a jelenlegi listavezető látogat hozzánk. Ezt a pozíciójukat minden bizonnyal szeretnék is megőrizni a szünetre, ami azt jelenti, hogy a három pontért érkeznek hozzánk. Ennek érdekében várhatóan masszív alapokkal, de agresszív támadójátékkal fognak majd fellépni ellenünk. Ugyanakkor mi is szeretnénk megerősíteni helyünket a tabellán, valamint az őszi bajnokságot egy győzelemmel lezárni, amivel egy kicsit kozmetikázni. (paksifc.hu)

Michael Oenning (Vasas): - Nem lesz egyszerű a Paks elleni mérkőzésünk, mivel tapasztalatból tudjuk, hogy hazai pályán mennyire erős az ellenfelünk. Miután szeretnénk a tabella élén telelni, mindenképpen meg akarjuk nyerni ezt a mérkőzést. (vasasfc.hu)

Újpest-DVSC 15:30

Nebojsa Vignjevic: - Amikor ezt a szezont kell értékelni, nemcsak a legutóbbi kilenc mérkőzést kell nézni, hanem azt is, hogyan vágtunk neki a szezonnak és a felkészülésnek. A Debrecen jelenlegi helyezése nem a csapat erejét mutatja, remélem, hogy nyerünk, és úgy megyünk pihenőre, hogy a jó útra lépünk. (m4sport.hu)

Leonel Pontes (DVSC): - Megvan a taktikánk az Újpest ellen, alaposan felkészültünk belőle, van esélyünk a három pont megszerzésére. Az elmúlt mérkőzéseken nem tudtunk nyerni, de meccsről meccsre jobban játszottunk, ami bizakodásra adhat okot. (m4sport.hu)

FTC-MTK 18:00

Thomas Doll (FTC): - Összetett volt a heti edzésprogramunk. A hét első felében több játékos egyéni edzéstervet követett. Kedden még műfüvön kellett gyakorolnunk, így fontos volt, hogy a meccs előtti nap már azon a gyepen tréningezhessünk, ahol a mérkőzést is játsszuk. A pálya jó állapotú, nem fagyott be. Átvettük a taktikát és kiosztottuk, kire milyen feladat hárul. Remélem, a felkészülés eredménye meglátszik a pályán is. Fontos, hogy győzelemmel zárjunk.  (fradi.hu)

Teodoru Vaszilisz (MTK): - A papírforma az örökrangadókon általában nem szokott bejönni. Emlékszem egy 10 évvel ezelőtti mérkőzésre, amikor az MTK-nak kellett volna nyerni ez alapján, de a Fradi nyert, mostanában pedig a Fradinak kellett volna, de mi nyertünk, úgyhogy bármi előfordulhat. (m4sport.hu)

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz